Nem meglepő, hogy a spanyol lapok a Real Madrid vereségére hegyezik ki a történteket.

A madridi Marca például azt írja: „Két ajándék, és mehetnek haza”, utalva ezzel a két védelmi megingásra. „Egy gyenge Real Madrid-teljesítmény a formában lévő Manchester City ellen kiesést hoz a negyeddöntő előtt. Varane két hibájával két ajándék gólt szerzett a Man. City, Benzema még egyenlített ugyan, de megvan Zidane első elveszített párharca vezetőedzőként a kieséses szakaszban.”

A szintén madridi As az „Elsüllyedve” szóval kürtöli világgá a történteket, hozzátéve, hogy „Varane két hatalmas hibája a Real Madrid kiesésébe került. A francia válogatott játékos elismerte, hogy az ő hibái jelentették a különbséget az Etihadban, mivel Sterling és Gabriel Jesus gólra váltotta azokat.”
„KO Real. Varane két súlyos hibája 2–1-es győzelmet ajándékozott a Manchester Citynek a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájában, így Zidane gárdája kiesett a legjobb 16 között” – írja a barcelonai Mundo Deportivo.

A szintén barcelonai Sport címlapján mindössze ennyi olvasható: „A Madrid kiütve, Pep búcsúztatta Zidane-t.”

Térjünk át Angliába! A Manchester Evening News úgy vélekedik, Guardiola csapata végre kifejlesztette a Real Madrid legnagyobb erényét – ez lehetett a döntő tényező a végkimenetelt illetően. „A Real Madrid úgy megy bele ezekbe a mérkőzésekbe, hogy nyerni fog – megesik, hogy mindössze azért, mert ő a Real Madrid. A Manchester Citynek is meg kellett találnia ezt az önbizalmat, ezt a hitet, és – miközben jelentős kihívások várnak a csapatra Lisszabonban – úgy tűnik, ez sikerült. Az elmúlt években is megvoltak a lehetőségek a Monaco, a Liverpool és a Tottenham ellen, de a nehéz pillanatokból rendre rosszul jött ki a City.”

A BBC azt írja, a Manchester City egyszerűen túl jó volt ahhoz a Real Madridhoz képest, amely már nem képes ugyanazt a szintet hozni, mint az egymás utáni három BL-győzelem idején. A szerző úgy gondolja, az angol csapatnak sosem lesz a mostaninál jobb lehetősége arra, hogy végre teljessé tegye a vitrint a BL-serleggel.

A The Guardian cikkében az olvasható, hogy a Manchester City „könyörtelen” volt és „ragyogó” teljesítményt nyújtott, miközben a Real Madrid egyszerűen nem jutott levegőhöz.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!