Az 5 pályából álló feladatsor első állomásán a zsákban futás, a másodikon a labdaültetés és karikán átbújás, a harmadikon a matracon gurulóátfordulás, az állított karikán átbújás, a negyediken akadályokon átfutás és az ötödiken a babzsák karikába dobás szerepelt feladatként.

A három korcsoportban megrendezett szabadidős versenyen az is kiderült, hogy amit Varga Jenő ötletgazda, versenyigazgató, a Karanténfutár első programjánál elmondott, a korlátozások feloldása után az emberek ki lesznek éhezve a sportrendezvényekre, igaza lett. A versenyigazgató, a rendezvény szombathelyi megálmodója elmondta, hogy a változatos játékra a Szombathelyiek aktivitására lehet számítani.

– Boldog vagyok,hogy 12 éve szórakoztathatom a strandsportok szerelmeseit Szombathelyen.Azt a rengeteg örömet, tapsot, amit a verseny közben a kicsik és a nagyok átélhettek, az a rendezőknek és a résztvevőknek mindennél többet jelentett – tette hozzzá a főszervező.

A versenyt egyébként igazi fesztiválhangulat jellemezte, ahol mindenki szurkolt és örült a másik sikerének.

Eredmények:

Gyermek:

Leány: 1. Gilicz Emma, 2. Babos Vivien, 3. Pichler Panna és Gilicz Nóra.

Fiú: 1. Szoó Levente, 2. Babos Csanád, 3. Sántha Zalán és Lakatos Tobi.

Serdülő:

Leány: 1. Szoó Réka, 2. Örkényi Lívia, 3. Berta Bítia,

Fiú: 1. Somfalvi Barna (abszolút bajnok 55 másodperces időeredménnyel!), 2. Katona Ádám, 3. Nagy Mózes és Németh Márk.

A bajnok teljesítményét ITT újra megnézheted!

 

Felnőtt:

Nők: 1. Bozi Ágnes, 2. Szilágyi Lívia, 3. Derdák Vilmosné Fehér Helén.

Férfiak: 1. Babos László, 2. Liszkay Gábor, 3. Jagodits Gábor és Schäfer Péter.

A Tófürdő következő rendezvénye augusztus 15-én 14 órakor az amatőr városi úszó verseny és az első pénzdíjas Teqball egyéni verseny lesz a HB Inter Trans Kupáért, ahol Németh Erik címvédésre készül.

Augusztus 16-án Szombathely legjobb 10 páros lábteniszezőjének rendez versenyt a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség 10 órától, a Városligeti pályán.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!