Szinte minden hétvégén telt házzal üzemel a Szombathelyi Termálfürdőn található homokkal ellátott sportpályája. A SzoESE saját versenyét követően a 19. Kovács Tibor Strandröplabda Emléktornáján is több tucat sportbarát részvételével bonyolították le. A legutóbbi hétvégén pedig sokak örömére az új “arcát” is megmutatta a létesítmény.

Hogy mennyire korszerű a pálya, azt már az átadásánál lehetett látni, hiszen strandtenisz, ismertebb nevén beach tenisz bemutatómérkőzést is játszottak már rajta. Ezúttal viszont versenykörülmények között tehették mindazok, akik beneveztek és részt vettek a Haladás VSE által megálmodott rendezvényen. A tenisz szakosztály mögé egyébként támogatóként odaállt az országos szakszövetség is.

Ráadásul nívós versenyzők is tiszteletüket tették a rendezvényen, ami további nézőket vonzott a helyszínre. A délelőtti kezdés után férfi és női párosok bizonyíthattak, de később pályára léptek a vegyes párosok, gyermekek valamint a családi kategória képviselői is. Helyszíni videós beszámolónk is jól mutatta, hogy mennyire jó hangulat uralkodott a pályákon.

Szabó Hajnalka szakosztályvezető elárulta, hogy a nyári időszakban ez a rendezvény nemcsak szorosabbra húzza a versenysport képviselőit a szurkolókkal, hanem sportág népszerűsítésében is kiemelt fontosságú volt. Látva a végeredményt nem lennénk meglepődve, ha hamarosan bővülne a pályák száma, hiszen úgy tűnik töretlen népszerűségnek örvendnek a strandon űzhető sportok…

55 pár nevezett a 4. szombathelyi Strandtenisz Versenyre, ami rekordnak tekinthető. Az élvezetes tornát így is csak sötétedésre sikerült befejezni, de biztosak lehetünk benne, hogy sikerre van ítélve a strandtenisz, így újabb erőpróbára is sor kerülhet a jövőben. Résztvevő versenyzők nagy része a Haladás VSE sportolóiként érkeztek valamint elkísérték őket szüleik is, akik szintén ütőt ragadtak.

EREDMÉNYEK

Női páros:
1. Koszó Zsófia (Bp) – Szabó Hajnalka
2. Horváth Evelin (Bp) – Szakály Rebeka (Bp)
3. Baldauf Panka – Szekszer Evelin
3. Fülöp Magdi – Bánhegyi Adrienn

Férfi páros:
1. Gódor Norbert (Bp) – Horváth Péter (Bp)
2. Paár Tamás (Bp) – Horváth Tamás(Bp)
3. Pálóczi László – Vincze Attila
3. Tóth Gergő (Bp) – Tóth Attila (Bp)

Vegyes páros profik: (mind bp-i)
1. Gódor Norbert – Koszó Zsófia
2. Horváth Péter – Szakály Rebeka
3. Paár Tamás – Horváth Evelin
3. Valcz Vivien – Farkas Balázs

Vegyes páros kicsit profik:
1. Gorat Benjamin (Fr) – Bánhegyi Adrienn
2. Pálóczi László – Pálóczi Krisztina
3. Varga Zsolt – Varga Edina
3. Vincze Attila – Kleczl Beáta

Gyermek 13 év alatti:
1. Kerecsényi Gábor – Gerencsér Soma
2. Andrási Dóra – Balázsfalvi Noémi
3. Németh Nándor – Németh Lóránt
3. Szemes-Haág Szonja – Bor Péter (Bp)

Gyermek 13 év feletti:
1. Farkas Tamás – Benke Viktor
2. Pfister Bálint – Varga Zsombor
3. Balogh Natália – Hára Gréta
3. Andor Sára – Hajdu Szonja

Családi kis gyerekes:
1. Bor Péter (Bp) – Bor Petike (Bp)
2. Kerecsényi Gábor – Kerecsényi Gabika
3. Andrási Mátyás – Andrási Dóra
3. Varga Péter – Varga Zsombor

Családi kisebb gyerekes:
1. Varga László – Varga Mari
2. Simonits Péter – Simonits Nándor
3. Pálffy Tamás – Pálffy Vince
3. Mayerhoffer Attila – Mayerfoffer Kamilla

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!