Kim Bergstrand, a svéd bajnok Djurgarden vezetőedzője szerint sikerült jól feltérképezniük a Ferencváros játékát a labdarúgó Bajnokok Ligája szerda esti, budapesti selejtezője előtt.
A szakember a keddi edzés előtti sajtótájékoztatón azt mondta, az MTK elleni, pénteki bajnokin kívül a Ferencváros néhány korábbi mérkőzését is megnézték videón, és összességében egyenlő esélyt ad a két csapatnak a továbbjutásra.
“Bár a Ferencváros játszhat hazai pályán, mivel a meccset a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött játsszák, ez nem jelent igazán előnyt a magyar bajnoknak” – fogalmazott Kim Bergstrand, aki szerint együttese a legerősebb kerettel érkezett Budapestre.
A tréner úgy érzi, a jelenlegi svéd és magyar időjárás között nincs jelentős különbség, így legfeljebb az utazás fáradalmai jelenthetnek némi hátrányt nekik.
A középpályán játszó csapatkapitány, Jesper Kewe Karlström azt mondta, az erejük az egységben van, a bajnokságban pedig a kezdeti hullámzó teljesítmény után jó formába lendültek, legfeljebb a Ferencváros csatártriójától tartanak egy kicsit.
A zárt kapus párharc egy mérkőzésből áll – ami szerdán 19 órakor kezdődik a Groupama Arénában -, amennyiben a rendes játékidőben döntetlenre végeznek a csapatok, kétszer 15 perc hosszabbítás következik, és ha szükséges, tizenegyes-rúgásokkal döntik el a továbbjutást.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!