Összesen 22 ország 108 versenyzője nevezett a csütörtöktől vasárnapig tartó, a Levelek-tavon sorra kerülő jet-ski Európa-bajnokságra. Czeller Béla, a magyar szövetség elnöke az M4 Sport Sporthíradóban kedden azt mondta, az előzetes regisztrációs időszak alapján az országok létszáma nem változott, a versenyzőké minimálisan csökkent az egy évvel ezelőttihez képest, és bíznak abban, hogy a vírushelyzet alatt is mindenki el tud jönni Magyarországra.
“Összesen 49 meghívólevelet küldtünk ki a sportolóknak és a sportszakembereknek” – hangsúlyozta az elnök.
Kérdésre elmondta, a magyar válogatott létszáma jelenleg 23 fő, és bár van olyan, akinek a versenygépe alig egy hete hibásodott meg, bízik abban, hogy mindenki rajthoz tud állni.
“Komoly elvárásaink vannak, tavaly tíz érmet nyertek a magyarok, jó lenne ezt megismételni. Erre komoly esélyünk van, mert a versenyzők jó formát mutattak a legutóbbi országos bajnoki fordulón” – jelentette ki Czeller Béla.
A sportvezető hozzátette, a Magyar Nagydíj több kategóriában junior világbajnokság is lesz, mivel az eredeti házigazda, Portugália visszalépett a rendezéstől. Az Európa-bajnokság – melyben több géposztályban, álló és ülő versenyszámokat rendeznek – a mostanin kívül még egy versenyből áll, amely jövő hétvégén Lengyelországban lesz.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!