Bokor Laura pályafutását a legtöbb röplabda sportbarát ismeri. A tehetséges ütőposzton bevethető játékos szorgalmas és kitartó munkával járta végig a szamárlétrát és vált meghatározó tagjává. Részese volt a Haladás legnagyobb sikerének, amikor kiharcolták az Extraligás tagságot, amelyet aztán megőriztek a szezon végén is.

Több évnyi kemény edzés és mérkőzések után aztán útelágazáshoz ért a sportoló, aki tanulmányai miatt függesztette fel pályafutását. Egy hosszú utazának tett ezzel pontot a végére, de nem szakadt el szeretett sportágától, hiszen a lelátón továbbra is felbukkant: egykori csapattársai mellett a labdarúgópálya szélén is feltűnt nézőként.

Instagram-felhívásunk után több üzenetet is kaptunk, amiben arra voltak kíváncsiak, hogy mi történt Bokor Laurával?! Ezúttal erre is fény derül, de kicsit vissza is tekintettünk az időben a Haladás egykori csapatkapitányával…

2018-ban nagy fegyvertényként értetek révbe – Extraligába jutott a csapat. Milyen érzések kavarognak benned, így 2 év után?

– Nagyon jó érzéssel tölt el még mindig ha visszagondolok az extraligás szereplés kiharcolás napjára. Emlékszem nem volt könnyű dolgunk, hiszen 5 mérkőzést kellett játszanunk a Kaposvár ellen, mire kivívtuk, hogy következő szezonban az extraligában játszhassunk. Örök emlék marad számomra az akkori csapat, családi hangulat miatt is az biztos.

A következő évben aztán meghosszabbítottátok a tagságot. Melyik volt nehezebb feljutni vagy a legnagyobbak között is bizonyítani?

– Úgy gondolom, hogy egyik se volt egyszerű egy csapat életében mindig vannak nehézségek, ahogy ez mind a két szezonban nálunk is megvolt. Talán a legnagyobbak között bizonyítani kicsivel nehezebb volt, sok tapasztalat, munka, jó csapategység kell ahhoz, hogy egy ilyen magas szinten tudjon játszani egy csapat.

Tavaly nyáron a tanulmányaid miatt megszakítottad a profi pályafutásod. Hol tartasz most?

– Jelenleg is tanulmányaimat végzem, túl vagyok a vizsgákon és most jól megérdemelt pihenésem töltöm. Próbálok mindig időt szakítani sportolásra is, hiszen nagyon szeretem, kikapcsol és boldoggá tesz. A jövőmet illetően céljaim, terveim mindig vannak, a legfontosabb rövid távú célom befejezni az iskolát majd gyógytornászként tevékenykedni.

Milyen volt a lelátóról vagy a TV képernyőjén keresztül nézni a Haladás mérkőzéseit?

– Jó érzéssel tölt el mindig Haladás röplabda meccsre kijárni. Aki egyszer Haladásos volt az szerintem tudja, hogy ez egy kis család és úgy igazán sosem szakad ki ebből a közegből. Jó érzés tudni, hogy egy összetartó szerkezet része vagy, voltál.

Hiányzik annyira a röplabda, hogy visszatérsz a közeljövőben?

– Hiányzik igen, maga a sport is és egy csapathoz tartozni, minden nap találkozni, együtt edzeni, élményeket megélni olyan emberekkel, akiket szeretsz. Azt, hogy mit hoz a jövő még nem tudom, sohase mondd, hogy soha!

Mi volt a legjobb és a legrosszabb dolog abban, hogy a civil életedre kellett összpontosítanod?

– A legrosszabb talán abbahagyni a röplabdát, kiszakadni egy kis családból, kimenni úgy egy meccsre, hogy te a másik oldalon vagy és nem a pályán a többiekkel. A jó, hogy most olyan dolgokat is kipróbálhatok, amire eddig nem volt időm, új sportágakat ismerek meg, hobbikat találok magamnak, több időt tudok az iskolára fordítani, illetve a családommal is többet tudok együtt lenni, aminek nagyon örülök.

Mit szeretnél csinálni az elkövetkezendő hónapokban, években?

– Először mindenképp sikeresen teljesíteni az egyetemet. Későbbiekben gyógytornászként elhelyezkedni és építeni a karrieremet a nagy betűs életben.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!