Jól kezdte a bajnokságot a Haladás VSE II. a másodosztály nyugati csoportjában. Az ELTE-BEAC elleni összecsapást nagy csatában nyerték meg 4-3 arányban Sziffer András tanítványai. Hasonló folytatásban reménykedett a vasi alakulat, amely ezúttal a fővárosba látogatott. Az Újpest még nem lépett ebben a kiírásban pályára, mert a PEAC elleni összecsapást október végére halasztották a csapatok.

Sokáig nem ismerkedtek egymással a felek, hiszen már az első percben Mézer révén vezetéshez jutott a Haladás. Ezt követően viszont inkább a vendégek akarata érvényesült. Néhány tetszetős támadásuk eredményes is volt, így a játékrész hajrájában már az UTE állt jobban. A szünet előzz azonban még Kovács villant egyet, így 20 percnyi játék után 2-2 állt az eredményjelzőn.

A térfélcserét követően alaposan felpörögtek a csapatok. gyors gólváltásra került sor, majd hosszú csend következett. Ez persze nem azt jeleni, hogy ne lett volna izgalom a mérkőzésen. Mindkét kapu előtt több helyzet alakult ki, de újabb találatra egészen a hajráig várni kellett. Ekkor ismét Mézer volt eredményes a 38. percben, ez pedig jókor jött.

Már csak azért is, mert az Újpest minden követ megmozgatott az egyenlítésért, pontmentésért, de csak újabb hibákat eredményezett. Kovács és Szakasics újabb gólokkal növelte a különbséget és állították be a végeredményt. A szombathelyi együttes megérdemelten nyert és áll jelenleg a másodosztály nyugati csoportjának élén.

UTE – Haladás VSE II. 3-6 (2-2)

Haladás: Homlok – Mézer, Szakasics, Kovács, Horváth N.
Csere: Horváth B. – Horváth Z., Horváth F., Puhr, Mercs, Kárász
Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerző: Medveczki, Czerman, Gáspár illetve Mézer 2, Kovács 2, Horváth N., Szakasics.

Kiállítva: Czerman (40. perc – UTE)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!