A hétvége során csonka fordulót rendeztek a Vas Megyei I. osztályban, hisz a Sárvár, a Szarvaskend és a Király SZE csapata a Magyar Kupa küzdelmeiben volt érdekelt (ezekről a mérkőzésekről később számolunk be).

Izgalmakból így sem volt hiány, a hibátlan listavezető Vép Lukácsházára látogatott, ahol papíron mindenki a vendégeket tartotta a mérkőzés egyértelmű esélyesének. Az összecsapás ennek megfelelően is kezdődött, sok helyzetet dolgoztak ki a vépiek, ám ezekből nem sikerült a kapuba találniuk. A félidő végéhez közeledve aztán ha nem is gól, de emberelőnybe került a vendég gárda, ám ezt nem tudták kihasználni, sőt a második játékrész elején ki is egyenlítődött a létszám egy vépi kiállítást követően. Ezután igazi adok-kapok alakult ki a pályán, nagyobbnál nagyobb helyzeteket puskáztak el a csapatok, ám végül a vépieknek sikerült egy ízben megrezgetniük a hazai hálót, amellyel meg is nyerték a találkozót.

Megtörte hosszú vereségi sorozatát a Répcelak gárdája. A Répce-parti együttes már a vépiek otthonában is egy más felfogásban lépett pályára, mint a korábbi mérkőzéseken, ám akkor ez még pontokban nem mutatkozott meg. A karanténból szabadult kőszegiek jó formában várták a találkozót, és bár az utóbbi években nem nyerni jártak Répcelakra, most jó esélyekkel várták az összecsapást. Az első félidőben nagyon betömörült saját kapuja elé a hazai gárda, ám a vendégek nem tudtak helyzeteket kialakítani, sőt egy pontrúgás után a répcelakiak szereztek vezetést. A lefújásig aztán nem történt további említésre méltó esemény, így a második etapban még nagyobb kőszegi labdabirtoklási fölényre lehetett számítani. Ennek megfelelően a folytatásban is próbálta magához ragadni a kezdeményezést a vendég csapat, de nem igazán sikerült nekik gyorsan járatni a labdát, így csupán meddő labdabirtoklásra futotta erejükből, míg a répcelakiak kedvükre kontrázgathattak, ennek eredményeképp pedig további két gólt is szereztek. A szervezett és egységes játékával megérdemelten szerzett három pontot a hazai csapat, míg a kőszegiek ugyan próbálkoztak becsülettel, de ezen a napon ennyire futotta erejükből, ráadásul egy kiállítás miatt egy védőjüket is elveszítették a jövő hétvégére.

Hazai pályán aratott győzelmével igyekezett feledtetni a kupakiesést a Bük együttese, akik a tabella hátsó felében található Vasvárt fogadták, és múlták felül egy szoros összecsapáson.

A szezon előtt egyértelműen rangadónak könyveltük volna el, ám a hazaiak eddigi teljesítményét látva nem írtuk volna ezt a Rum – Jánosháza összecsapásról, amely végül eredményében sem tükrözte, hogy rangadót rendeztek volna a hétvége során. A jánosháziak ugyan kisebb meglepetésre búcsúztak a Vasi Kupa küzdelmeitől, ám Rumban ellenállást nem tűrve szerezték meg a három bajnoki pontot (igaz a találkozó az utolsó percekben dőlt el igazán), amellyel – ha csak ideiglenesen is – feljöttek a tabella 3. helyére.

Ötödik mérkőzésén a negyedik győzelmét aratta ebben a szezonban a Rábapaty csapata, akik ezúttal az Egyházasrádóc ellen nem bizonyultak kellemes vendéglátónak. Az első félidőben még aránylag tartotta magát a vendég együttes, ám a második etapban bedarálta ellenfelét a rábapatyi gárda, akik a tabella 2. helyére léptek fel újabb győzelmükkel.

Jegyzőkönyvek, tabella

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!