Egybehangzó angol sajtóértesülések szerint elmarad a Tottenham Hotspur keddi (mai) mérkőzése a labdarúgó Ligakupa harmadik fordulójában, mert az ellenfél Leyton Orient csapatának több mint tíz játékosa megfertőződött a koronavírussal. A negyedosztályú klubnál hétfőn jelentették be, hogy számos futballista megbetegedett, és keddre az is kiderült, hogy 18 játékosról, illetve stábtagról van szó.
Nigel Travers, a Leyton Orient tulajdonosa elmondta, bár van még annyi labdarúgójuk, hogy ki tudnának állni – hiszen az ifjúsági csapat játékosai nem érintkeztek a felnőtt keret tagjaival -, de a meccset minden bizonnyal nem engedik lejátszani a hatóságok. Hozzátette, a szabályok szerint így a Tottenham jut a legjobb 16 közé, kérvényezni fogják, hogy a találkozót ne töröljék, csak halasszák el, hogy egy későbbi időpontban pótolhassák.
Travers elárulta, hogy az Orient 2,5 millió fontot veszített idén a világjárvány miatt, ez a mérkőzés viszont 150 ezer font nyereséget jelentene nekik a televíziós közvetítés jóvoltából.
A Tottenham számára azért sem probléma, hogy elmarad a keddi meccs, mert vasárnap játszott Southamptonban bajnoki találkozót, szerdán pedig már Észak-Macedóniába utazik, ahol az Európa-liga-selejtező harmadik fordulójában a Shkendija együttesével mérkőzik.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!