Dzsudzsák Balázs tizenkét év után visszatért nevelőegyesületéhez, a jelenleg másodosztályú Debreceni VSC labdarúgócsapatához. A 33 esztendős szélső egyelőre a bajnokság végéig szóló szerződést írt alá, de a felek az esetleges folytatásról is leülnek majd tárgyalni.
A 108-szoros válogatott játékos érkezését a Loki nyilvános edzése előtt Szabó Péter, a DVSC Futballszervező Zrt. elnöke jelentette be a szurkolóknak. A Nagyerdei Stadion gyepére érkező Dzsudzsákot vastapssal fogadták a nézők.
A futballista elmondta: 12 év külföldi szerepléssel, 108 válogatott mérkőzéssel, magyar és holland bajnoki címmel a háta mögött nagy örömmel tért vissza a Lokihoz, mert úgy érzi, ezzel lett teljes a karrierje. Hozzátette: a családja, a szülei után a DVSC-nek köszönheti a legtöbbet, és minden tudásával igyekszik majd segíteni a csapatot a céljai elérésében.
“A DVSC-nek nem az NB II-ben van a helye, azon leszek, hogy a Loki a szezon végén visszajusson az NB I-be” – fogalmazott Dzsudzsák.
Az első élvonalbeli mérkőzését a Debrecen színeiben játszó támadó a klub hivatalos honlapjának adott interjúban elárulta, a lengyel bajnokságból komolyan érdeklődött iránta egy csapat, de várhatott volna még törökországi és szaúdi ajánlatra is.
“Sikerre éhes labdarúgóként érkeztem. Remélem, a teljesítményemmel meg tudom győzni Kondás Elemért, hogy a pályán a helyem. Messze vagyok a levezetéstől, sokkal többet érzek magamban, minthogy megelégedjek a kispaddal és az utolsó húsz percekkel” – nyilatkozta Dzsudzsák, aki a válogatottba való visszatérését firtató kérdésre hangsúlyozta, reményei szerint még szerepelhet a nemzeti együttesben, de a legfontosabbnak most azt tartja, hogy minél többször pályára lépjen a DVSC-ben.
Dzsudzsák arról is beszélt, hogy 19-es mezben fog játszani, mert abban robbant be a köztudatba a DVSC színeiben, illetve tervei szerint Debrecenből vonul majd vissza.
Marco Rossi szövetségi kapitány Dzsudzsák leigazolását követően úgy nyilatkozott a magyar szövetség honlapján, szeretné megadni neki a lehetőséget, hogy egyedüli válogatottsági csúcstartó legyen a magyar nemzeti csapat történetében. A rekordot jelenleg Király Gáborral közösen tartja.
“Nagyon örülök, hogy újra van csapata” – mondta az olasz szakvezető. “Mivel nagyon hosszú időt hagyott ki, így biztosan szüksége lesz egy kis időre, hogy a legjobb formáját tudja hozni, de biztos vagyok benne, hogy ez is sikerülni fog neki. A válogatott szempontjából azt tudom elmondani, amit korábban is már többször, megvannak azok a szabályok, amelyek alapján mindig összeállítjuk az aktuális keretet, ezek továbbra is érvényesek és továbbra is ugyanazokat az elveket követjük. Természetesen figyelemmel fogom kísérni teljesítményét a Debrecenben már csak azért is, mert szeretném megadni neki a lehetőséget, hogy egyedüliként ő legyen a magyar válogatottsági rekorder”.
Dzsudzsák három bajnoki címet és egy Szuperkupát nyert a hajdúsági együttessel, mielőtt 2008-ban a holland PSV Eindhovenhez igazolt, amellyel szintén egy bajnoki címet ünnepelhetett. Három évvel később Oroszországba szerződött, ahol előbb az Anzsi Mahacskala, majd a Dinamo Moszkva labdarúgója volt. Egy rövid törökországi kitérőt követően az elmúlt négy idényt az Egyesült Arab Emírségekben töltötte, ahol az al-Vahda, az al-Ittihad és az el-Ajn játékosa is volt.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!