Nem ígérkezett könnyű meccsnek a Haladás VSE számára a DEAC elleni összecsapás. A vendégek ugyanis rendkívül jól erősítettek a nyáron, ráadásul remekül kapták el a rajtot, egyedül a Berettyóújfalu ellen szenvedtek minimális különbségű vereséget. Joggal tartottak tehát a szombathelyi szurkolók a hétfő esti rangadótól.

Érdekesség, hogy a vasi kaput nem Alasztics védte, hanem Gyimesi – a válogatott alapemberének számító kapus ugyanis nem állhatott Juanra mester rendelkezésére. Közvetlenül a középkezdést követően a hazai együttes lépett fel támadólag. Úgy tűnt, hogy ez egy jó taktika lehet a hajdúsági alakulat ellen. Egy szép támadás végén a fiatal Gerencsér révén már a második percben a vezetést is megszerezte a Haladás.

Hiába a gyors vezetés, ezt követően a DEAC is felvette a meccs ritmusát és Ők is veszélyeztettek. Ráadásul egy szabálytalanságot követően büntetőből egyenlíteni is tudtak. A gól nem zavarta meg a házigazdát és továbbra is támadásban maradtak. Ennek eredményeként megnyugtatónak mondható két gólós vezetésre tettek szert a vasi labdarúgók, a közönség legnagyobb örömére.

A szünet után viszont jól működött a DEAC letámadó játéka és többször is zavart okoztak a Haladás védelmében. Ráadásul a szombathelyi játékosok a támadóharmadban egyre többet hibáztak. Thiago Dos Santos révén a hajrában felzárkózott a debreceni csapat, de a hősiesen védekező zöld-fehérek rászolgáltak a győzelemre és ezzel együtt a három bajnoki pontra is.

Juan Ramon Calvo Rodriguez, a Haladás VSE vezetőedzője: Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, amiért ilyen nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk. A DEAC rászolgált a hírére, az egyik legerősebb csapattá nőtték ki magukat, de szerencsére jól játszottunk ellenük. Való igaz, hogy támadásainkban többször vétettünk hibákat, de sajnos több játékos betegség és sérülés miatt egyáltalán nem vagy csak keveset tudott edzeni a héten. Így még értékesebb számunkra ez a győzelem.

Haladás VSE – DEAC 3-2 (2-1)

Haladás: Gyimesi – De Melo, Hajmási, Simic, Gerencsér
Csere: Homlok – Nagy K., Horváth P., Sipos, Dávid, Dróth, Vas, Szakasics, Vidák.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerző: Gerencsér, De Melo, Vas illetve Dos Santos 2

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!