Los Angeles Lakers–Denver Nuggets 117–107

James vezérletével az ötödik mérkőzésen is jól játszott a Los Angeles, ők diktálták a tempót, megvolt a kemény védekezés, megvoltak a nekik kellő dobóhelyzetek, úgyhogy a harmadik negyedben már 16 ponttal is vezettek – addig kontrollálták az eseményeket, de persze számíthattak arra, hogy jönni fog még egy denveri roham. Ez meg is érkezett még abban a játékrészben, a Nuggets 84–84-nél kiegyenlített, de a Lakers nem remegett meg, a negyed záró játéka egy Davis-tripla volt tőlük, majd az utolsó játékrészben ott folytatták, ahol a nagy denveri roham előtt abbahagyták – kemény védekezés, pontos támadójáték, úgyhogy ismét előnybe kerültek. Végül aztán a hajrá sem lett igazán éles, ugyanis LeBron James másképp gondolta: volt egy olyan két perc a végén, amikor sorozatban négy támadást fejezett be jó kosárral, mindegyik tempó volt és a legutolsó ráadásul három pontot ért. Hiába igyekezett a Denver, az a dobás már tíz pont fölé növelte a különbséget, nem egészen két perc volt hátra, eldőlt a meccs, James eldöntötte – végül 16 pontot szórt csak a negyedik negyedben, összességében pedig 38-ig jutott 15/25 jó dobással, 16 lepattanóval és 10 gólpasszal, elképesztő teljesítményt nyújtott. Mellette Anthony Davis 27 pontja is kellett, Danny Green is elöl-hátul hozzátett és a többiek is hozták magukat, úgyhogy csapatszinten 54.5 százalékkal dobtak mezőnyből – ezzel lezárták a nyugati döntőt, 4–1-gyel jutottak tovább és 2010 óta első nagydöntőjükre készülhetnek.

Ezen a találkozón tehát végig rohant az eredmény után a Denver, Nikola Jokics most sem tudott úgy alkotni, ahogy arra nekik szükségük lett volna (20 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz, faultgondok), Jamal Murray sántikált, messze volt az egészségestől (19 pont, 8 gólpassz, de hiányzott az igazi robbanékonysága), így pedig elég nehéz dolguk volt – Jerami Grant beszórt 20 pontot, de ezúttal nem volt meg bennük az igazi átütőerő. Pedig most is megindultak, ahogy a Jazz és a Clippers ellen 1–3-nál, az ötödik meccsen, úgy most is felálltak 15-16 pontról, kiegyenlítettek, de a Lakers már magasabb szintet képviselt és nem engedte kicsúszni a kezéből a győzelmet – sem a kinti dobások nem ültek a Denvernél, sem a lepattanók nem voltak meg, a végén Jamesszel sem tudtak mit kezdeni, így el kellett fogadniuk a vereséget. Így is nagyot mentek ebben a rájátszásban, előreléptek tavalyhoz képest, most lehet folytatni az építkezést a következő szezonra – ez most véget ért számukra.

A Lakers legjobb dobói: James 38/3, Davis 27/6, Green 11/6, Caruso 11
A Nuggets legjobb dobói: Grant 20/6, Jokics 20/3, Murray 19

A párharc végeredménye: 4–1 a Lakers javára.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!