Esélyesként érkezett és nem okozott csalódást Kovács Patrik valamint Kovács Tamara. Mindketten kiegyensúlyozott teljesítménnyel jutottak a döntőbe, ahol felemás produkcióval koronázták meg a napot. Addig viszont meglehetősen hosszú út állt mindkét játékos előtt és akadt egyéb érdekesség is a Haladás Sportkomplexumban megrendezett egyéni országos bajnoki fordulónak.

A hölgyek mezőnyében 15, míg az erősebbik nem képviselői között 138 fő ragadt nyilat a győzelem reményében. Bár a létszám elmaradt a fővárosban tapasztaltaktól, de Balázs Gábor, a Magyar Darts Szövetség elnöke elmondta, hogy ez leginkább a pandémia számlájára írható, ugyanakkor a színvonal és a rendezvény lebonyolításának tekintetében is elégedettségének adott hangot.

A hölgyek mezőnyében nagyon jól játszott az Európa-bajnoki címmel is rendelkező Szolnoki Baglyok színeiben játszó Kovács Tamara. A negyeddöntőt és az elődöntőt is leg vesztesség nélkül abszolválta. A döntőben aztán Erdei Nórával nézett farkasszemet és riválisa nagyon megnehezítette a dolgát. Végül az idegek harcát Kovács Tamara nyerte, aki 7-5 arányban múlta felül ellenfelét.

Az urak mezőnyében már az egyenes kieséses szakaszban születtek meglepetések, de akadt olyan versenyző is, akivel érdemes volt számolni. Ebbe a táborba tartozik Székely Penge Pál is, aki korábban Pálos Tamással (SZDCSE) párosban magyar bajnoki címet szerzett. Ezúttal kiegyenlített teljesítménnyel jutott a döntőbe, ellenfele pedig Kovács Patrik volt.

A férfi döntőre szombat este került sor, de jó páran ott maradtak megnézni a párharcot. Kovács Patrik óriásit alkotott, kiválóan dobta a kiszállókat és nem maradtak el a 180-ak sem. Székely Pálnak így három második hely után ismét ezüstérem jutott. Kovács viszont megszerezte idei első sikerét, ami sokat érhet a végelszámolásnál.

Összetettben továbbra is Takács Gábor áll 196 ponttal, őt követi Székely Pál 192 egységgel. Harmadik és negyedik helyen pedig Jehirszki György (128) és Sipos Patrik (104) áll. A hölgyek mezőnyében Laczi Viktória megőrizte az első helyét (98 pont), azonban Kovács Tamara megelőzte döntőben legyőzött riválisát, Erdei Nórát. Előbbinek 84, utóbbinak 82 pontja van.

A Magyar Darts Szövetség elkötelezte magát a paradarts szakág fellendítése mellett, így Szombathelyen is lehetőséget biztosítottak a versenyeztetésre. Az első helyért nagy csatát vívott Miklós József és Tóth Zsolt, végül 2-1 arányban előbbi sportember diadalmaskodott. A bronzérmet Virányos-Kis Lajos szerezte meg.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!