Balázs Attila háromszettes győzelemmel bejutott kedden a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójába. A világranglistán 87. játékos élete első Roland Garros-főtáblás mérkőzésén a japán Ucsijama Jaszutakával találkozott, pályafutása során először. Balázs – aki vasárnap ünnepelte 32. születésnapját – nagyszerűen kezdett kedvenc borításán, és negyedóra elteltével már labdája volt a 4:0-hoz. A négy évvel fiatalabb ázsiai teniszező alig nyert fogadópontot, és szemlátomást kissé idegenül mozgott a salakon. Balázs így rendre remekül kimozgatta őt a pályáról, magabiztosan fejezte be a labdameneteket, és 31 perc elteltével már szettelőnyben volt.
A folytatásban kiegyenlítettebb küzdelem zajlott a 13-as pályán, az ATP-rangsorban 95. Ucsijama ezzel együtt csak 3:2-ig tudta hárítani a bréklabdákat. Ezt követően a hétszeres magyar bajnok végigvitte előnyét, és hozta a második játszmát is.
A harmadik felvonásban mindkét játékos elvesztette a szerváját – a japánnak ez volt az első bréklabdája -, majd 4:5-nél Balázs saját adogatásánál két szettlabdát hárított. Ucsijama ezután elbizonytalanodott, a budapesti teniszező pedig kiszerválta a mérkőzést, amely 2 óra 21 percig tartott.

Eredmény:
férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
————————————–
Balázs Attila-Ucsijama Jaszutaka (japán) 6:2, 6:3, 7:5

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!