Véget ért a három napos sportrendezvény, amelynek célkeresztjében a darts állt. A 72 óra alatt több száz mérkőzést rendeztek, több ezer nyilat szórtak a tábla irányába a résztvevők és a legsikeresebbek érmekkel, oklevelekkel gazdagodtak. Az első napon a Dreher-Haladás Open nyílt, amatőr versenyt bonyolították le, szombaton pedig az országos bajnoki fordulóra került sor.

Vasárnap, egyben a zárónapon szintén egyéni megmérettetés várt a játékosoka. Ekkor rendezték meg a Haladás Sportkomplexumben kialakított helyszínen a Magyar Kupa erőpróbát. A férfiak mezőnyében több vasi illetve szombathelyi sportoló vett részt a megmérettetésen, többük az egyenes kiesési szakaszig meneteltek. A legjobb közülük Budavári Zsombor, a Körmendi DC színeiben induló dartsozó lett, aki az ötödik helyen fejezte be a játéknapot.

A döntőbe kiváló formában játszó Papp Rajmund és Kovács Patrik jutott. A finálét jobban kezdte Papp, de a vezetése után felvette riválisa a ritmust és gyorsan fordítani tudott. Ezt követően már Kovács brillírozott és az egyéni országos bajnoki forduló mellett a Magyar Kupa elsőséget is megszerezte, miután ellenfelét 11-5 arányban győzte le.

A hölgyek mezőnyében 15 fő jelezte részvételi szándékát. Közülük a két legjobb formában lévő játékos menetelt a fináléig. Ihász Veronika végig dominálta a döntőt, így Kovács Tamara a szombati aranyérem után, a kupában a második helyen végzett. A rendezvény ezúttal is eredményhirdetéssel zárult és a szövetség elnöke örömmel nyugtázta a rendezvény sikerét.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!