A táncsportot sem kerülte el a koronavírus-járvány. A versenynaptárt ennek megfelelően kellett átalakítani és a megmérettetésekre is csak a nyár végétől számíthattak a sportolók és edzők. Szombathely azonban a tánc fővárosaként a Savaria Táncverseny és Tíztánc verseny után újabb rendezvénynek adhatott otthont.

A Magyar Bajnokság rendezését a vasi megyeszékhely nyerte el, így három hazai egyesület valamint a város vezetésének közreműködésével tető alá is jött az erőpróba. Első napon a nyolc kategóriában hirdettek győztest, de hiába a gondos előkészület, az időjárás keresztülhúzta a szervezők számításait, így idő előtt ért véget a versengés.

A megmérettetésnek az Agora Művelődési és Sportház adott otthont, azonban az este Szombathely városát elérő vihar komoly próba elé állított mindenkit. Egy villám ugyanis az épület közelében lévő trafóba csapott bele, ami áramszünetet okozott. Bár a hírek szerint bekapcsolat a vészvilágítás, a hosszas egyeztetést követően befejezettnek nyilvánították az első napot. A döntést végül Zsámboki Marcell, a Magyar Táncsport Szövetség elnöke közölte a résztvevő táncosokkal valamint a közönséggel.

A verseny eredményekről ITT értesülhetnek elsőként az olvasók!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!