Néhány hónapja még az Extraliga mezőnyéhez tartozott a Haladás VSE női röplabda csapata, amely elég hányattatott időszakot tudhat maga mögött. A névadó szponzor és egyéb támogatók híján anyagi gondok miatt a megszűnés szélére került a vasi zöld-fehér egyesület szakosztálya. Végül lelkes sportbarátok és vezetők összefogásából az NB II. nyugati csoportjában nevezett a Hali.

A felnőttek számára kiírt bajnokságra így lényegében utánpótláskorú fiatalokkal nevezett a Haladás, amelynek keretében egyetlen ismerős arc maradt a “régiek” közül. Zoltán Anna karmesterként dolgozott, bár az első szettben nem igazán ment a hazai együttesnek. A szoros labdamenet hajrájában jobban koncentrált az Ajka, amely megszerezte a vezetést.

A vendégek keretében egyébként két korábbi szombathelyi játékos is volt – Horváth Mónika és Dabronaki Emese személyében. A második szettben aztán pontosabban játszott a házigazda és 24 percnyi játék után egalizált is. A folytatásban még szorosabbá vált a küzdelem, hiszen “túlórára” is sor került a harmadik menetben, amelynek a végén ismét a vendégek kerültek lépéselőnybe.

Ezután viszont kijött a különbség az együttesek között. Egyrészt pontosabb volt a Haladás csapatszinten, másrészt fáradni látszott az Ajka, így magabiztos különbséggel hozta a negyedik szettet a vasi alakulat. Ráadásul az utolsó felvonásnál is Mucsi Péter együttesének állt a zászló. S bár a vendég alakulat mindent megpróbált, nem sikerült fordítaniuk. Első hazai bajnoki mérkőzésén tehát jól szerepelt a Haladás VSE, amely kétszer is hátrányba került a jó erőkből álló Ajka ellen.

Haladás VSE – Röpisuli Sportegyesület Ajka 3-2 (21, -22, 24, -12, -11)

Haladás: Katona, Fatér J., Zoltán, Héjj, Szendrődi, Perintfalvi, Németh, Sajben, Horváth B., Blázsovics.
Libero: Kiss, Fatér V.
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter
Másodedző: Antonio Mircea Petre

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!