Történelmi pillanatoknak lehettek szem és fültanúi mindazok, akik vasárnap délután a Hungarysportot választották, hiszen első alkalommal közvetítettünk élő stream segítségével amatőr élvonalbeli kosárlabda mérkőzést. A nyáron alaposan megerősödött Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület vendége a BKG Príma Akadémia volt.

Ahogy fényképes beszámolónkból is kiderült, a házigazda a feldobást követően nekiesett ellenfelének és a kemény letámadás mellett a rivális palánkja alatt sem tűrt ellentmondást. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen magabiztos 96-38-as győzelmet arattak. A mérkőzést ezúttal a csapat egyik legjobbja, Balogh Viktória valamint a vezetőedző, Szabó László értékelte.

Aki pedig a találkozót szeretné visszanézni ITT megteheti!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!