Szombathelyi Haladás-ZTE 1-2 (0-1)

Szombathely, felkészülési-mérkőzés, zárt kapuk mögött

Haladás: Verpecz (Simon B., 46.) – Tóth D. (Farkas, 54.), Mocsi, Devecseri, Bosnjak (Doktorics, 35.) – Horváth O., Kiss B., Csilus, Holdampf – Jancsó (Schuszter, 46.) – Tóth B. (Tóth M., 46.). Edző: Mátyus János.

ZTE: Gyurján (Köcse, 53.) – Szalai, Szépe, Bobál D. (Zivko, 60.), Bedi (Semedo, 60.)– Sankovic (Lesjak, 46.), Tajti (Kun, 60.), Vass (Favorov, 60.) – Koszta, Dragóner (Zimonyi, 46.), Kovács B. Edző: Boér Gábor.

A haladas.hu beszámolója szerint jól kezdték a szombathelyiek a meccset, a 6. percben pedig egy támadásból két gólt is szerezhettek volna. Előbb Tóth Barna öt méteres, majd pár másodperccel később Jancsó 11 méteres lövését védte bravúrral Gyurján. A 20. percben Horváth István nyargalt végig a bal szélen, de 14 méteres, bal sarokra tartó próbálkozását hárította Gyurján. A Haladás uralta a játékot, az NB I-es ZTE inkább kontrákból veszélyeztetett. A 33. percben mégis a vendégcsapat szerzett vezetést, Kovács Barnabás balról eleresztett lövését Verpecz védte, a kipattanót Koszta egy lépésről a bal sarokba vágta (0-1). Pár perccel később Rácz 16 méteres, léc alá tartó szabadrúgása centikkel ment fölé. A 41. percben Rácz bal oldali beadását Tóth Barna a felső lécre fejelte. A Haladás sok helyzetet dolgozott ki, ám valamennyit kihagyta.

Az 50. percben gyönyörű bal oldali, Schuszter-Horváth Olivér-Schuszter háromszögelés után utóbbi beadását Rácz 15 méterről, nagy helyzetből fölé bombázta. A zalaiak is vezettek néhány támadást, de komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni. A 63. percben Kun balról, 19 méterről kilőtte a jobb sarkot (0-2). Változatos, jó iramú játék folyt a pályán, a szombathelyiek mentek előre a szépítő gólért. A 82. percben egy kipattanó labdát Farkas lőtt kapura, 19 méterről, de Köcse védett. A 89. percben Farkas labdát szerzett, majd lerántották a tizenhatoson belül. A büntetőt a sértett a bal sarokba helyezte (1-2).

A Haladás az első félidőben kimondottan jól futballozott, sok helyzetet kidolgozott. Szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, összeségében a szombathelyiek a döntetlent megérdemelték volna.

A Hali legközelebb bajnoki meccsen október 19-én, hétfőn este lép pályára az ETO FC Győr ellen. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti majd. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!