Az élet furcsa rendező, hiszen aligha lehetne tervezni hasonlót. Donny van de Beek tudását nincs értelme megkérdőjelezni, akit néhány hete igazolt le az egykor szebb napokat is megélt Manchester United. A vörös ördögök sokat várnak a holland játékostól, aki már gólt is szerzett új csapatának mezében.

Ezúttal viszont nem a pályán elért sikerei miatt került a lapok hasábjaira. Sokkal inkább szerelme miatt, akivel már egy éve alkotnak egy párt. A hölgy Estelle Bergkamp, akinek vezetékneve bizony ismerős lehet az Arsenal híveinek. Édesapja ugyanis Dennis Bergkamp, aki legnagyobb sikereit éppen az ágyúsok színeiben szerezte pályafutása során.

A most 24 éves lánya egyébként Londonban látta meg a napvilágot, majd Hollandiában tanult, egész mostanáig. Donny van de Beek oldalán Ő is Manchesterbe költözött és úgy fest, hogy a bulvárlapok számára megvan az új álompár, akikről sokat lehet majd cikkezni az elkövetkezendő időkben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Team work makes the dream work! @thecarabaocup 🔴

Donny van de Beek (@donnyvdbeek) által megosztott bejegyzés,

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nice evening ride after a sunny day 🚲☀️❤️

Donny van de Beek (@donnyvdbeek) által megosztott bejegyzés,

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Already one year together today❤️ love you 😍

Donny van de Beek (@donnyvdbeek) által megosztott bejegyzés,

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Our first dinner together in the city 🤍

Estelle Bergkamp (@estellebergkamp) által megosztott bejegyzés,

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!