Jól kezdte az 1981/82-es NB I-es bajnokságot a Haladás. Török Péter irányítása alatt két kalkulált vereség mellett négy győzelem és két döntetlen is állt a vasi alakulat neve mellett. A kiegyenlített erőviszonyoknak köszönhetően pedig úgy alakult, hogy az október közepén megrendezett 9. fordulóban sikert arat a zöld-fehér gárda, akkor a második helyre is előreléphet.

Ehhez a rendkívül szervezett Békéscsabát kellett hazai környezetben legyőzni, ami nem volt könnyű feladat. A viharsarki csapat ugyanis több együttest is megszorongatott. A hazai szurkolóktól fűtött Hali játékosainak azonban volt még egy fontos motivációjuk. A vezetőedző, Török Péter születésnapja, amit emlékezetessé szerettek volna tenni.

Ennek ellenére nagy volt az adok-kapok az első félidőben, mindkét kapusnak igyekeznie kellett. Vendég oldalról Zsíros és Maján veszélyeztetett, míg a zöld-fehéreknél Horváth és Garics volt elemében. Utóbbi kétszer is megszerezhette volna a vezetést. Először Hegyi beadását fejelte mellé, majd Preszeller egyéni alakítása végén előkészített labdát vétette el üres kapura.

*

A Szombathelyi Haladás NB I-es csapata. Hátsó sor (balról): Hegedűs Péter, Király Ferenc, Tapaszti János, Szarka Zoltán pályaedző, Török Péter vezetőedző, Gunyhó Ferenc pályaedző, Kulcsár Ferenc, Sándorfi Róbert (ő időközben Keszthelyre távozott) Középen: Papp István, Fitos József, Kiss György, Vörös Csaba, Németh Gábor, Horváth Imre, Balog Gyula gyúró Elöl: Preszeller Tamás, Nagy József, Tar Ferenc, Bogáti Attila, Szabó Ferenc, Garics György, Hegyi Imre

*

A szünet után Szabó került a földre szabálytalan körülmények között, azonban a síp néma maradt. Az ellentámadásnál pedig Csepregi lökete majdnem megtréfálta Hegedűst, akit a védők segítettek ki. A meddő hazai mezőnyfölény aztán a 66. percben gólt eredményezett. Egy oldalról elvégzett Kulcsár pontrúgásra Hegyi érkezett kiváló ütemben és 5 méterről – a bal kapufa segítségét igénybe véve – nem hibázott.

Ezután viszont a vendégek új erőre kaptak. Sőt, a játékvezetőnek köszönhetően a 80. percben egyenlíthettek volna. Még a szaklap szerint is meglepő döntést hozott a sípmester, amikor egy ütközés után a büntetőpontra mutatott. Pásztor tizenegyesét viszont Hegedűs parádés mozdulattal hárította. Így maradt az 1-0 és a Haladás a győzelem mellett a tabellán elfoglalt helyezésének is örülhetett.

Haladás VSE – Békéscsaba 1-0 (0-0)

Szombathely, 6000 néző. Vezette: Huták (Lázin, Tapolczai)

Haladás: Hegedűs 7 – Horváth 6, Király 5, Vörös 6, Preszeller 6 – Nagy 5, Fitos 6, Kulcsár 6 – Hegyi 7, Szabó 4, Garics 5.
Vezetőedző: Török Péter

Csere: Nagy helyett Viczkó (-) a 77. percben

Gólszerző: Hegyi a 66. percben

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!