Ellentétes előjelekkel érkezett a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület valamint a Delta Röplabda SE a hétvégi összecsapáshoz. A 3. forduló rangadóját megelőzően mindkét gárda egy győzelemmel és egy vereséggel állt, azonban a vasi együttes legutóbbi sikerrel vette a PTE-PEAC elleni derbit, addig az érdi alakulat a BDSE ellen veszített pontokat.

A jó erőkből álló vendégek kezdték jobban a találkozót, így Bodzer Attila vezetőedzőnek ki kellett találnia valamit. A taktikai változtatás és a cserék pedig meg is hozták a kívánt hatást. A játszma második felében már a SzoESE dominált és kiváló nyitás-fogadásaival nemcsak előnyre tettek szert, de a szettet is sikerült megnyerniük.

A folytatásban is a szombathelyi alakulat irányított, ez pedig nem igazán volt a vendégek ínyére. Hiába cserélt a vendégek mestere és próbálta időkéréssel megzavarni a házigazdát, ez nem sikerült. Ennek köszönhetően Gulkai Zsófia irányításával már kettőre nőtt a vasi lányok előnye – ehhez pedig csak háromnegyed órára volt szükségük.

Az utolsó felvonásra még megpróbálta összeszedni magát a Delta RSE, de nagyon pontatlanul játszottak. A vendégek hibáit pedig könyörtelenül kihasználta a SzoESE, amely a PTE-PEAC után egy másik erős csapatot sikerült felülmúlniuk 3-0-ra. Ezzel a győzelemmel átmenetileg az NB II. Nyugati “A” csoportjának élére ugrott a főiskolás együttes.

SzoESE – Delta Röplabda SE 3-0 (21, 16, 16)

SzoESE: Németh Zs., Halmosi, Gulkai, Lakatos, Kiss L., Bozzai,
Börzsönyi, Czillinger, Szalai Cs., Kóbor, Lajos, Petrányi.
Libero: Nagy J., Németh P.
Vezetőedző: Bodzer Attila

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!