A negyedik helyet az amerikai Fabiano Caruana (15,5), az ötödiket a lengyel Jan-Krzysztof Duda (9,5), a hatodikat pedig a mezőny másik norvég résztvevője, Aryan Tari (3,5) szerezte meg.
A 29 éves Carlsen úgy lett első, hogy meglepetésre kétszer is alulmaradt: előbb – 2018 júliusa óta, 125 veretlenül megvívott parti után – Dudától, majd a pénteki befejező körben Aronjantól kapott ki klasszikus időbeosztású mérkőzésen. A norvég nagymester 2013 novemberében szerezte meg a világbajnoki titulust, s 2011 júliusától megszakítás nélkül vezeti a világranglistát.
A stavangeri az első olyan szupertorna volt március óta, amelyet valós térben, sakkasztalnál játszottak, nem pedig – a koronavírus-járvány miatt – online térben bonyolítottak le.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!