Az Egis Körmend együttese is megkezdi a 2020/2021-es bajnoki kosárlabda bajnokságot. A vasi együttes a csonka szezon után viszonylag korán kezdte meg a felkészülést az új évadra, aminek meg is lett az eredménye. Az edzőmérkőzéseken és tornákon kiválóan szerepelt a nyáron átalakult vasi piros-feketék együttese, amely bizakodva várja a vasárnapi derbit.

Az első két fordulót karantén miatt kellett halasztani, de a harmadik körbe már becsatlakozik a Rába-parti együttes. Ráadásul a Kaposvár elleni összecsapást a közszolgálati televízió is műsorára tűzte. Hendleinék A KTE ellen egy vereséggel kezdték a bajnokságot, majd a Jászberényt győzték le hazai környezetben.

A vasárnap kora délutáni összecsapás előtt a beléptetésnél fokozott egészségügyi intézkedésekre kerül sor. A lázmérést követően maszk viselése mellett lesz lehetőség megtekinteni az összecsapást. A szigorítás érvényes lesz a büfé látogatására is, ahol csak tíz ember tartózkodhat a vásárlás idején. Az előírások betartásával a szurkolók pedig az egészségmegóvás mellett kiváló hangulatot is varázsolhatnak a mérkőzésen.

Egis Körmend – Kaposvári KK
2020. október 18 – 14:10 (Duna World)
Körmend, Városi Sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!