Egy hónapos kényszerszünet után kedden ismét mérkőzést játszik a válogatott Szita Zoltánt foglalkoztató lengyel Orlen Wisla Plock kézilabdacsapata.
A balátlövő az M4 Sporton, a Sporthíradó című műsorban elmondta, hogy az új bajnoki szezonban még csak három meccset tudtak játszani – egyet elveszítettek, kettőt megnyertek -, mert több találkozójuk elmaradt a koronavírus-járvány miatt, néhány napot nekik is karanténban kellett tölteniük.
“A játék alapvetően nem ment rosszul, de látszik, hogy hosszú kihagyás után tértünk vissza. Már egyre jobb formát mutat a csapat” – nyilatkozta Szita.
A Wisla Plock kedd este az osztrák Fivers WAT Margareten együttesét fogadja az Európa-liga csoportkörének első fordulójában.
“Nagyon várjuk ezt a találkozót. Az a célunk, hogy elérjük a négyes döntőt” – mondta a magyar balátlövő.
Hozzátette, az újabb szigorítások miatt zárt kapuk mögött kell pályára lépniük, a megfertőződött játékosoknak viszont nem kell négy-hat hetet kihagyniuk a gyógyulásuk után, mint Magyarországon.
Szita a Telekom Veszprém és a Balatonfüredi KSE után tavaly nyáron igazolt a lengyel csapathoz, amelynek már az első idényében meghatározó játékosa lett. A koronavírus-járvány miatt félbeszakított évadban 33 mérkőzésen 101 gólt szerzett, a múlt héten pedig 2023-ig meghosszabbította szerződését.
“Nagyon örültem neki, hogy alapemberként számítanak rám, ahogyan az előző szezonban. Örülök, hogy megbíznak bennem, és jól tudok teljesíteni” – mondta.
A 19-szeres válogatott játékos kifejtette, az előző szezonban sok tapasztalatot szerzett, és javult a fizikai állóképessége is.
“A türelem és a megfelelő helyzetkiválasztás az a két dolog, amin tudtam javítani, már nincsenek elhamarkodott döntéseim” – vélekedett.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!