Október közepén Budapesten bizonyíthattak a tornászok a II. osztályú országos bajnokságon. A megmérettetésen ott voltak a vasi színeket képviselő Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület versenyzői is. A vírushelyzetnek köszönhetően hosszú heteken keresztül nem tudtak edzeni a sportolók, így kifejezetten üdítő volt mindenki számára a seregszemle.

A tanév kezdésével ismét sor kerülhetett a közös tréningekre, azonban a korai időpont és a csapat összetételének átalakulása is rányomta a felkészülésre a bélyeget. A sérülések árnyékában vállficamának dacára is vállalta az indulást Domonkos Róbert, aki remekül szerepelt szerén. Pontszámával egyébként nagyban hozzájárult a dobogós helyezés megszerzéséhez.

Hozzá hasonlóan csapattársai is kitettek magukért. A teljesítményük annak fényében elismerésre méltó, hogy többen kisebb-nagyobb sérüléssel léptek szőnyegre. A Domonkos Róbert, Németh Tamás, Csekeő Botond és Lappints Regős összetételű négyes a csapatbajnokságban az ezüstérmet szerezte meg. Egyéniben összetettben a legjobb eredmény az ötödik helyezés lett.

Pontok: Domonkos Róbert (lovon):9.000 Németh Tamás: 47.800 Csekeő Botond: 51.500 Lappints Regős: 58.750

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!