Akik látták Élő közvetítésünket a mérkőzésről, meggyőződhettek róla, hogy ettől, a tét nélküli összecsapástól függetlenül óriási csatát hoz majd a 2 csapat között az Absolut Live Divízió II. elődöntője. Előtte azonban jöjjön a szombati meccs értékelése a hazai csapatkapitánytól.

– Erős volt a futó játékunk, sajnaos azonban a passzjátékunk elég gyengére sikerült. Ez nem volt elég a győzelemhez. Úgy gondolom, a hosszú felkészülés rányomta a bélyegét a csapat játékára. Igyekszünk több dolgon is változtatni és november 15-én, az elődöntőben mindent beleadunk, hogy a mi lehessünk a győztesek – fogalmazott Tatár István.

Baranyai Péter és Trevin Howard is szerzett 1-1 TD-t, ám az extrapont kísérletek ezúttal kimaradtak, hiába szerzett tehát mindkét csapat 2 TD-t, a 4. negyed végén a vendégek örülhettek Szombathelyen.

NBA Crushers – Budapest Wolves 2. 12-14

A Zúzók ezúton is köszönik a szurkolóknak, hogy támogatták a csapatot! Gooo CRUSHERS!

Folytatás november 15-én, az elődöntőben!

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!