Hosszú előkészületet követően, immár új névadó szponzorral karöltve valósította meg a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület a Csepregi Pékség Open elnevezésű versenysorozatát. Az erőpróba hat állomásból tevődött össze, amelyre az ország különböző pontjairól érkeztek sportolók, biztosítva az események magas színvonalát.

Ugyanakkor nagy kihívást rejtett a vissza-visszatérő dartsozók számára, akik az összetett pontversenyben is bizonyíthattak. Csóka András, az SZDCSE elnöke elégedettségének adott hangot a rendezvénnyel kapcsolatosan. A klub első embere elárulta, hogy újabb mérkőzések és bajnoki fordulók várnak még az egyesületen belül a sportolókra illetve hozzátette azt is, hogy talán még lesz módja megmutatnia magát azoknak, akik eddig nem éltek a lehetőséggel – egy újabb versenyen.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!