Második mérkőzésére készült az egyetemi bajnokságban a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosárlabda-csapata. A vasi lányok hétfő este a BME-MAFC együttesét látták vendégül, ráadásul egy régi-új játékost is köszönthettek Jakubovics Dóra személyében. A nagy fogadkozás és bizakodás dacára, mégsem sikerült megvalósítani az eltervezett forgatókönyvet.

Bár Plózer Petra kosara nyitotta a találkozót gyorsan kiderült, hogy először és egyben utoljára vezetett a mérkőzésen a SzoESE. A vendégek agresszív játékára nem volt ellenszere a hazaiaknak. Védekezésben és támadásban is jobban muzsikáltak a vendégek, míg a vasi lányok rendkívül pontatlanul dobtak. A folytatásban sikerült a dobószázalékon javítani, de a különbség állandósult a csapatok között.

A szünet után újult erőre kapott a SzoESE. Püspöki és Preisinger kapta jól el a fonalat és a triplavonal mögül, csak úgy, mint a palánk alól szorgalmasan termelni kezdték a pontokat. Jött is a vendég időkérés, de hiába. A MAFC nem igazán tudta fogni a SzoESE két vezéregyéniségét. Ekkor a közönség azt hihette, hogy a java még hátravan.

Volt is – egy pillanatig, hiszen Mezősi triplájával már tíz pontra olvadt a hátrány. Ekkor viszont megremegett a hazai lányok keze, a vendégek – élükön Korondánnal – minden apró hibát büntetett és ha kisebb-nagyobb nehézségek árán is, de megőrizte előnyét. Az első félidei játékának köszönhetően nyerte meg a találkozót a BME-MAFC.

SzoESE – BME-MAFC 66-76 (5-20, 15-20, 19-13, 27-23)

SzoESE: Jakubovics 3, Preisinger 22/18, Püspöki 21/3, Balogh 6, Plózer 4.
Csere: Mezősi 10/6, Horváth L. -, Sándor -.
Vezetőedző: Kollerics Barnabás

BME-MAFC legeredményesebb játékosai: Korondán 28, Kardos 22/15.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!