Karanténos időszak, elmaradt derbik és egyetlen mérkőzés – ez jelenleg az Egis Körmend mutatója, ha valaki a 2020/2021-es évadra szeretne visszapillantani. Nincs könnyű helyzetben a Rába-parti alakulat, hiszen az előző bajnokságban remekelő piros-feketék a nyári felkészülésen is jó formában voltak. Aztán a szezon kezdetét egy kényszerű karanténnal kezdték.

Szerencsére a lendületet nem törte meg. Bár több kulcsjátékosát is nélkülöznie kellett a Körmendnek a Kaposvár elleni nyitányán, ennek ellenére szinte az első negyedben döntésre vitték a kérdést a hazai kosarasok. A tudatos, ponterős kosárlabdát játszó vasi együttes végig összpontosítva nyerte meg első és eddigi egyetlen mérkőzését.

Legutóbb a Jászberénnyel mérte volna össze tudását, azonban a jászságiak lemondták a találkozót, így ismét edzéseken bizonyíthattak Ferenczék. Szombaton azonban – amennyiben az egészségügyi helyzet is megengedi – akkor Kecskeméten már feldobhatják a labdát. Egy dolog viszont biztos, hogy a Körmend győzelemmel szeretné folytatni a bajnokságot.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Egis Körmend
2020. október 31. – 18 óra
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!