Október hónap utolsó napján néhány fura szerzetet láthattak mindazok, akik kilátogattak a Csónakázó tó melletti parkolóba. A Halloween ünnepéhez igazodva csábította közös futásra a sportok szerelmeseit a Szombathelyi Futóklub. Pátkai Attila vezetésével a közös bemelegítés is jó hangulatban telt és senki nem lepődött meg, hogy milyen jól megférnek egymás mellett a boszorkányok és a zombik.

Igazán kitettek magukért a szervezők és természetesen a résztvevők is. Már a program felhívása garantálta a jókedvet. Igazi farsangi hangulatot varázsoltak a sportolók, volt aki szuperhős jelmezt választotta az alkalomra. A tengerentúli hagyományokat átvéve viszont jól látszott az is, hogy a legnépszerűbb az ijesztő karakterek megválasztása volt.

Mint ismert a Szombathelyi Futóklub rövid idő alatt a város egyik legnépszerűbb csoportja és tagszámát tekintve folyamatosan emelkedik, amely a közös edzéseken valamint népszerű rendezvényeiken is tapasztalható. Az éjszakai futás után nagy sikerrel zárult a Halloween Run is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!