A legjobb nyolc közé jutás volt a célja a szerda esti mérkőzésen a Magyar Kupa 2020/2021-es kiírása során a Haladásnak, amely címvédőként vágott neki a sorozatnak. A 3. fordulóban a másodosztály keleti csoportjának második helyén álló Mádi FC ellen kellett kivívni a továbbjutást a vasi zöld-fehéreknek és ezt nem is bízták a véletlenre.

Már rögtön a kezdést követően nyomás alá helyezték a vendégek Koroknai kapuját és Dróth révén már a vezetést is megszerezték néhány másodperc leforgás alatt. Ezt követően Hajmási talált be a negyedik percben és ekkor úgy tűnt gyorsan pontot is tehet a meccs végére. Azonban Szűcs révén felzárkózott a Mádi FC, amely jól használta ki a szombathelyiek megingását.

A bekapott gól viszont a Haladást pörgette fel és lényegében öt perc alatt el is döntötték a találkozót. Vas, Darrieer, Vidák és Dróth volt a gólszerzők sorrendje és ezt követően már a csapatok kísérletezhettek az újabb mérkőzésekre. A második félidőben mindkét oldalon igyekeztek a fiatal játékosoknak is játéklehetőséget biztosítani.

Szombathelyi részről Kovács Máté és Vatamaniuc-Bartha Dávid mindezt góllal hálálta meg Juan Ramon Calvo Rodriguez vezetőedzőnek. Lezárásként pedig Vidák Balázs állította be a 3-9-ces végeredményt és ezzel a Magyar Kupában újabb nagy arányú győzelemmel lép tovább a Haladás, amely a következő körben már a Final Fourért bizonyíthat.

Mádi FC – Haladás VSE 3-9 (1-6)

Haladás: Gyimesi – Hajmási, Dávid, Dróth, Vas.
Csere: Alasztics – Kovács M., Darrieer, Nagy K., Vatamaniuc-Bartha, Papp, Gerencsér, Vidák

Gólszerző: Szűcs, Bodnár, Titkó illetve Dróth 2, Vidák 2, Hajmási, Darrieer, Vas, Kovács M., Vatamaniuc-Bartha.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!