Javában is tombol hazánkban a koronavírus-járvány, amely a második hulláma során hamarosan tetőzhet. Ez pedig mindenkitől nagyobb elővigyázatosságot és óvatosságot igényel – így a sportolóktól is. Több egyesületnek már halasztania kellett vagy épp karanténba került és ezért nem tudtak pályára lépni soron következő mérkőzésén.

Ezt elkerülendően a magyar kormány intézkedéseinek következményeképp több létesítményben is szirgorú szabályozások léptek életbe. A maszkviselés és lázmérés szinte minden sporteseményen kötelező volt eddig is. A Büki TK kézilabda sportegyesület viszont zárt kapuk mögött bonyolítja le vasárnapra kiírt bajnoki mérkőzéseit.

Erről a klub hivatalos közösségi oldala ad tájékoztatást és hívja fel a szurkolók figyelmét. A hét utolsó napján egyébként nemcsak a másodosztályban érdekelt felnőttek lépnek pályára, hanem a serdülő és ifjúsági csapat is. Érdekesség, hogy legkisebbek a Pápa együttesével mérkőznek, míg a másik két összecsapáson a Student Comfort lesz az ellenfél.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!