A legutóbbi hétvégén lépett volna pályára a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosárlabda csapata. A koronavírus-járvány miatt viszont elmaradt a vendégek miatt az összecsapás. A három veretlen találkozót követően a női amatőr élvonal zöld csoport listavezetőjének játékosai hiába készültek győzelemmel a vezetőedző születésnapjára, ez elmaradt.

Ennek ellenére – ahogy beszámoltunk róla – rögtönzött köszöntésre azért sor került, amire a 40. életévét betöltő szakember nem számított. A születésnapi megemlékezést követően készített interjút Szabó Lászlóval csapata eddigi teljesítményét illetően, de kitértünk a jelenleg is tomboló vírusra valamint annak a sportéletre gyakorolt hatására is.

Először is engedje meg, hogy gratuláljunk a születésnapja alkalmából valamint a SzoESE eddigi meneteléséhez…

– Nagyon szépen köszönöm!

Ilyen forgatókönyvre készült az együttes a 2020/2021-es szezon kezdetét megelőzően?

– Ezt nem jelenthetem ki ennyire egyértelműen, hiszen sok mindentől függ egy csapat jó szereplése. Azt azonban kijelenthetem, hogy a munka ránk eső részét maradéktalanul elvégeztük. Annak is örülhettünk, hogy eddig nem maradt el mérkőzésünk sem, így folyamatosan játékban voltunk. Most ez a lendület tört meg a hétvégén, bár az egyetemi bajnokság azért biztosít a lányoknak folytonosságot.

Háromból három mérkőzést nyert a SzoESE, ráadásul nem nevezhető könnyű ellenfélnek egyik sem. Bízott azért a sikerben?

– Persze, minden edző és szerintem a játékosok is bíznak a sikerben, ehhez viszont tudásunk legjavát kell nyújtani. A nehézség egyébként abból is fakad, hogy valóban kemény ellenfelekkel néztünk farkasszemet és idén – az egyetemi bajnokságban is indulva – két fronton kell helyt állnunk. Ha a vírushelyzet lehetővé teszi akkor is erőltetett menetben vagyunk, azonban mint a legutóbbi hétvégén elmaradt mérkőzést pótolnunk kell, még jobban sűrűsödni fog a versenynaptárunk. Bizony előfordulhat olyan hét is, amikor háromszor kell majd pályára lépnünk.

Motiváció vagy teher a hibátlan mérleg megőrzése?

– Nyilván minden sorozat megszakad, a jó és a rossz is! Természetesen igyekezni fogunk, hogy ez a menetelés minél tovább tartson, de inkább a hosszú távú céljainkat szeretnénk megvalósítani és a tabella első harmadában végeznénk a szezon végén. Ehhez pedig lényegében minden adott. Egy bőséges keret, tehetséges fiatalokkal, tapasztalt játékosokkal. Bár a szereplésünk idén nem csak rajtunk múlik…

A születésnapi kívánsága mennyiben érintené a SzoESE-t?

– Az élet egy kis részét adja a sport, mégis meghatározza a mindennapjainkat. Én talán kicsit kibővíteném és nem egy csapatra korlátoznám a kívánságom. Szívből kívánom, hogy mindenkit kerüljön el a vírus és a sérülés, ebből adódóan pedig le tudja mindenki játszani a bajnokságot. A vírus jelenleg a legnagyobb ellenség, ezt legyőzni talán a legnagyobb feladat!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!