Ahogy arról már többször beszámoltunk, a járványhelyzet eredményeképp hozott kormányrendeletek hatására az MLSZ lehetővé tette a klubok számára, hogy akár egyoldalúan, következmények nélkül is elhalaszthatják a mérkőzéseiket. Természetesen a megyeis csapatokra is vonatkoznak ezek az intézkedések, így megyeszerte alig rendeznek meccseket a hétvége során. 

A Vas Megyei I., és II. osztályban egyáltalán nem játszanak, míg a harmadosztályban csupán két mérkőzés, a Magyarlaki SK – Magyarszecsőd SE (Körmendi csoport) és a Gersekarát SE – Gyöngyösfalu SE (Szombathelyi csoport) kerül megrendezésre (mindkét pályán vasárnap, 13:00-tól indul útjára a labda).

Megkeresésünkre a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség elmondta, a csapatoknak minden héten péntekig kell jelezniük halasztási szándékukat, így jelenleg az MLSZ adatbankon szereplő információk biztosnak tekinthetők.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!