Élő közvetítésünknek köszönhetően senki nem maradt le egyetlen pontról sem a hétvégi Haladás-Tatabánya másodosztályú röplabda mérkőzésről. A szombathelyi együttes a koronavírus-járvány miatt alaposan felforgatott kerettel tudott csak dolgozni az elmúlt hetekben, ez pedig a Székesfehérvár elleni összecsapáson mutatott játékon is meglátszott – a vasiak trénere szerint.

A TRSE felett aratott 3-0-ás siker viszont azt jelzi, hogy ezúttal kellően sikerült ráhangolni a bajnoki mérkőzésre és minden apró hibát kiküszöböltek Zoltán Annáék. Dr. Mucsi Péter szerint viszont még akad csiszolni való a játékon és kitért arra is, hogy minek következtében született meg nehezebben a mindent eldöntő mérkőzéslabda után járó pont is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!