A sportág hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint az Absolute Live Divízió I. idei döntőjének a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúl ad otthont.

Tatár István csapatkapitánynál érdeklődtünk a november 28-i, mindent eldöntő összecsapás előtt.

– A Sharks mindíg Nyúlon játssza hazai meccseit. Nem hiszem, hogy hátrányt jelenthet az idegen környezet, vagy a játékvezetés. Mostanában egyre jobbak a bírók, sokat fejlődtek, emellett mi is megpróbálunk megfelelően hozzáállni, illetve higgadtan beszélni velük. Persze hibák mindíg vannak és lesznek is. Amikor az alapszakaszban találkoztunk, korrekt játékvezetői ítéletek születtek, most is ebben és a jó játékunkban bízunk – nyilatkozta oldalunknak a cséká.

A Zúzók sok edzéssel és természetesen videó elemzéssel készülnek a szombati ütközetre.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!