A Vas Megyei II. osztály Déli csoportjának őszi küzdelmei szerencsésen lezajlottak, hisz ebben a régióban 14 csapat szerepel, ami azt jelenti, hogy mind a 13 forduló lezajlott a bajnokságban. Pár elmaradt találkozó ugyan akad, ám jelenleg ezeknek a pótlására nincs lehetőség.

A déli régióban így könnyebb a dolgunk mikor összegezni akarjuk az őszi történéseket, hisz a többi bajnokságban a koronavírus-járvány okozta döntések és szigorítások miatt kissé átláthatatlanok a tabellák.

Balogh Bence (jobbra) már szerepelt játékosként a megyei I. osztályban, most pedig reális esélye van rá, hogy edzőként is bemutatkozzon az első osztályban.

Talán a szezon előtt senki nem gondolta volna, hogy az edzőváltáson átesett nádasdiak ilyen meghatározó szerepet tudnak majd betölteni a bajnokságban. Mára oda jutottunk, hogy már a feljutást is meg kell említeni a csapattal kapcsolatban, ám a csapat újdonsült mestere, Balogh Bence még óvatos az ilyen kijelentésekkel. 

“Korai még a feljutásról beszélni. Természetesen nekem van egy hosszútávú célom, amit szeretnék elérni a csapatnál, de arról még nem szeretnék beszélni. Mindig apró célokat tűzök ki magam elé, amiket, ha sikerül elérni, akkor tovább megyek, ha nem akkor azon vagyok, hogy elérjem. Amit őszre elterveztem, az javarészt megvalósult.”

A csapat 11 győzelem mellett 1-1 döntetlent és vereséget számlál, ám a szezon elején nem úgy tűnt, hogy ilyen sikeresen szerepelnek majd. A fiatal edzőtehetség elmesélte: először voltak benne kételyek, hogy elvállalja-e a gárda irányítását, mivel nem csak szakmailag, de emberileg is nagy kihívásnak érezte.

“Őszintén szólva, ha július elején – amikor átvettem a csapatot – megkérdezted volna, hogy milyen célokat tűzök ki a csapat elé, rövid választ adtam volna: Csak éljük túl! Az első hónap az én szemszögemből nézve elég keményre sikerült, még ha kifele nem is mutattam. Egy szétesőben lévő, egymással folyton vitatkozó, mentális gondokkal küzdő, motiválatlan, más csapatba vágyakozó játékosokat láttam. Sejtésem sem volt, arról ezt hogyan fogom megoldani, ráadásul korábban csak utánpótlás szinten edzősködtem (azt is 1 éve űzöm aktívan).  Három embert szeretnék kiemelni, akik akkor, abban a helyzetben megerősítettek, hogy bátran vállaljam el, ne tántorodjak el a lehetőségtől. Hujber Gábort (edző kollegám), ifj. Tóth Zsoltot (volt edzőm) és Sárközi Istvánt (edzői instruktor). Ők hárman rengeteg hasznos szakmai tanáccsal láttak el, amelyeket akár a felkészülés folyamán, akár az őszi szezon alatt végig tudtam alkalmazni, amit ezúton is köszönök nekik. Szerencsére július közepére kezdett alakulni a csapat. Baráti ismertségek révén sikerült a túlnyomórészt fiatal/tehetséges és pár rutinos játékost magáénak tudó hazai mag mellé 5-6 olyan játékost igazolni, akik nem csak mennyiségben, hanem minőségben is a csapat hasznára vannak. Arról, hogy mit fogunk játszani, arról sejtésem sem volt, sokszor még most is keresem a csapat igazi arcát. Úgy gondolom, ez nem egyik napról a másikra megy, hosszabb folyamat része (akár éveké is). Próbálom mindig úgy összerakni a csapatot, hogy mindenki azon a poszton játsszon, ahol a lehető legtöbbet tudja kihozni magából és hasznos tud lenni a csapat számára.”

Bence és alakulata bebizonyította, hogy a Vas Megyei II. osztályban is lehet heti több alkalommal minőségi edzésmunkát végezni, nekünk pedig beszélt arról is, hogy mennyire voltak vevők a srácok az elképzeléseire.

“Már a legelső alkalommal közöltem a srácokkal, hogy akinek nem tetszik, hogy én kerültem a pozícióba nyugodtan távozhat, nem sértődöm meg. Aki viszont marad, ő fogadja el a tanácsaimat, utasításaimat, még ha nem is ért vele teljes mértékben egyet. Azt is tudatosítottam bennük, hogy nem főnökként szeretnék jelen lenni a csapat életében, hanem együttműködve szeretnék velük dolgozni. Eleinte láttam meglepett arcokat, amikor kijelentettem, hogy heti 3 edzés lesz a felkészülés alatt, ráadásul az nem csak két kapus játékról fog szólni. Szerencsére jól fogadták a srácok, sőőőőt… Úgy érzem nagyon jól sikerült felkészülést tudhatunk magunk mögött.”

Nyilván problémák is akadtak, ám ezeket többnyire a körülmények jelentették.

“A legnagyobb problémát a sérülések és a munkahelyi elfoglaltságok okozták. A szezon elején 21 főt számoltam, aki bevethető mind az edzések, mind a mérkőzések során. Ehhez képest volt, hogy velem együtt csak két cserével voltunk, illetve edzéseken sem az a létszám jött össze sokszor, mint a nyári felkészülés folyamán, ami érthető és várható is volt. Nem is panaszkodom, mert átlagban 10-12 játékos részt vett a tréningeken.”

A vírushelyzet, mint minden együttest, úgy a nádasdi csapatot is érinti, most, hogy ismét berobbant a járvány nehezebb a játékosokat formában tartani.

“Sajnálom, hogy ismét felütötte a fejét a járvány. Szerencsére mi pont le tudtuk játszani utolsó őszi fordulónkat is, így jól jöttünk ki belőle. Bár nem szerettem volna leállni az edzésekkel, de kénytelenek voltunk meglépni ezt. A srácok most 1 hónap pihenőt kapnak, majd egyéni edzésterveket kapnak otthonra, hogy a felkészülést a megfelelő állapotban tudjuk elkezdeni.”

Az őszi bajnokcsapat edzőjének természetesen gratuláltunk, és természetesen próbáltunk puhatolózni, hogy a feljutást megcélozná-e a klub, ha a fiúk továbbra is így menetelnek a másodosztályban. 

“Jó úton indultunk el, de még nagyon hosszú út áll előttünk. Természetesen, ha úgy alakulna, hogy a pályán kiharcoljuk a feljutás lehetőségét, úgy a feltételek adottak a megyei 1 osztályban való szerepléshez. Azt megígérhetem, hogy mindent megteszünk azért, hogy a szezon végén minél előkelőbb pozícióban végezzünk és elmondhassuk magunkról: Igen, mi mindent megtettünk!”

Vas Megyei II. osztály Déli csoport őszi tabellája

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!