Élőben közvetítettük a Hungarysport olvasóinak a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosárlabda együttesének hazai mérkőzését, amelyet a Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia ellen vívták. Nem túlzás azt állítani, hogy a fővárosi alakulat a szombathelyiek mumusa volt az elmúlt esztendőkben, többször is megtréfálta a vasi együttest.

Ennek megfelelően, óvatosan kezdtek a csapatok és az első játékrészben sikerült meglepnie a KLKA-nak a SzoESE-t. A második félidőben viszont fordult a kocka. Kovács Gina valamint Preisinger Boglárka pontjaival valamint Plózer Petra kiváló védőmunkájának köszönhetően sikerült fordítania a vasi alakulatnak és magabiztos győzelmet arattak.

Szabó László vezetőedző a sikert játékosai nevében a sérült Püspöki Lottinak ajánlotta és reményét fejezte ki mielőbbi felépülését illetően. A szakember elégedett volt a végeredménnyel és a második félidőben mutatott játékkal is. Hasonló véleményen volt az egyik főszereplő Plózer Petra is, aki dupla-duplával fejezte be az összecsapást.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!