Hat játékos, köztük az idei Grand Slam-tornák bajnokai közül kerül majd ki az év teniszezője díj győztese a női tornákat szervező WTA közlése szerint.

    A szervezet a honlapján tette közzé a listát, amelyen nincs meglepetés. Az idei három GS-bajnok, az ausztrál nyílt bajnokságon győztes amerikai Sofia Kenin, a US Open bajnoka, Oszaka Naomi és a Párizsban első – az év fiatal teniszezője díjra is nevezett -, 19 éves lengyel Iga Swiatek is szerepel a sorban.
A díj első számú esélyesének Kenin nevezhető, aki melbourne-i sikere mellett Párizsban a fináléig menetelt, New Yorkban pedig a nyolcaddöntőig jutott.
Mellettük az év visszatérője címre is “pályázó”, US Open-döntős fehérorosz Viktorija Azarenka, illetve az idén egyaránt három tornagyőzelmet aratott román Simona Halep és fehérorosz Arina Szabalenka szerepel a listán.
Azt már korábban bejelentették, hogy a párosoknál a Babos Tímea, Kristina Mladenovic duóra is szavazhatnak a szakírók. A magyar, francia kettős a díj favoritjának mondható, mivel az esztendő három Grand Slam-versenyéből kettőn diadalmaskodott.
Babosék mellett a Roland Garros-döntős Alexa Guarachi, Desirae Krawczyk (chilei, amerikai), a US Open-finalista Nicole Melichar, Hszü Ji-fan (amerikai, kínai) és az Australian Openen döntős Barbora Strycova, Hszieh Szu-vej (cseh, tajvani) párosra lehet voksolni.
A győzteseket december 8-án jelenti be a WTA.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!