Elveszítette legutóbbi fordulóban veretlenségét a Haladás VSE II. számú csapata, amely a másodosztály nyugati csoportjában vitézkedik. A néhány napos pihenő fizikálisan és mentálisan is jól jött Sziffer András együttesénak, amelyre hétfőn már újabb kihívás várt. Ezúttal a Haladás fakócsapata Balaton mellé kirándult, ahol a kiesés elől menekülő Tihany várta őket.

A kezdést követően mindkét együttes próbálta saját játékát erőltetni, de kisebb-nagyobb hibák csúsztak a kivitelezésbe. Inkább a vendégek birtokolták a labdát, helyzetekig is eljutottak, de ekkor még jól védekezett a Tihanyi FC. Majd a játékrész hajrájához közeledve felpörgette a ritmust a Haladás, ennek pedig meg is lett az eredménye.

Két perc alatt betalált Papp és Kovács Máté is, így a hazaiaknak ki kellett merészkedniük a biztos védekezésükből. Ezt pedig a félidő zárásaként Mézer büntette, a szünetben három gólos Hali-fórt mutatott az eredményjelző. A szünet után aztán felpörögtek az események. Gólok estek mindkét oldalon, míg Kovács Mátét kiállították a jatékvezetők a 29. percben.

Ezután csillapodtak a kedélyek és a lövőkedv is. A hajrára aztán újra gyors gólváltásra került sor – a szombathelyiek kihasználták a hazaiak megingását és szerkezeti váltásukat is, ezzel tovább növelve a különbséget. A találkozón teljesen megérdemelten született 8-2-es Haladás győzelem, ezzel a sikerrel pedig továbbra is listavezető a vasi alakulat.

Tihanyi FC – Haladás VSE II. 2-8 (0-3)

Haladás: Homlok – Nagy K., Papp, Gerencsér, Vatamaniuc-Bartha
Csere: Horváth B.,Horváth Z., Mézer, Németh B., Puhr, Horváth N., Kovács M.
Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerző: Dényi, Hoffer illetve Papp Zs. 2, Mézer 2, Kovács M., Nagy K., Horváth B., Horváth Z.

Kiállítva: Kovács M. 29. perc (Haladás)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!