Nincs könnyeű helyzetben az Egis Körmend élvonalbeli kosárlabda együttes, amely az idei kiírásban is eredményesen szerepel. A helyzet ugyanakkor nem egyszerű a Rába-parti alakulatnál, ahol többször kellett karanténba vonulni a játékosoknak és a rivális csapatok halasztási kérelme valamint a válogatottat érintő megbetegedések miatt alaposan összesűrűsödött a forgatókönyv.

Így fordulhatott elő, hogy hétfő és szerda után szombaton is pályára kell lépjen Ziga Mravjlak együttesének. Az eredményre azonban nem lehet panasz, hiszen Kaposváron és Debrecenben is nyertek a piros-feketék. Utóbbi helyszínen igaz csak kétszeri hosszabbítás után múlták felül Ferenczék a DEAC csapatát. December 5-én pedig Jászberényben bizonyíthat a Körmend.

A hosszú út és a zsúfolt menetrend dacára ezúttal sem érné be kevesebbel a vasi alakulat, mint a győzelem. A jelenleg sereghajtóként négy vesztes mérkőzést jegyző JKSE ellen zsinórban az ötödik sikerét arathatja a piros-feketék gárdája. Ezzel a győzelemmel ajándékozná meg szurkolóit Ziga Mravljak együttese Mikulás nap alkalmából…

Jászberényi KSE – Egis Körmend
2020. december 5. – 16:00
Jászberény, Bercsényi tornacsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!