Csütörtöktől vasárnapig a törökországi Mersinben rendezik a férfi torna Európa-bajnokságot, amelyre eredetileg 38 ország nevezett, de a koronavírus-járvány miatt végül csupán 18 – köztük a magyar – vállalta a szereplést.

    Az európai szövetség október elején jelentette be, hogy Baku helyett Mersin lesz a házigazda, mert az azerbajdzsáni rendezők jelezték, a koronavírus-járvány miatt országuk az év végéig nem adhat otthont jelentősebb eseményeknek.
A 62 fős mezőnyben a magyar válogatott Vecsernyés Dávid, Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Kiss Balázs, Bátori Szabolcs összeállításban szerepel, és szombaton már el is utazott a törökországi városba, az itthon maradó tartalék pedig Csorvási Soma lesz.
A magyar szövetség honlapján Kovács István szövetségi kapitány elmondta: a csapat összeállításánál a korábban már jelzett két válogató – az országos bajnokság és a mesterfokú bajnokság – mellett a tatai edzőtábor ellenőrző edzésein bemutatott gyakorlatokat is figyelembe vette.
A múlt pénteken Budapesten rendezett főpróbáról a szakvezető elmondta, az utolsó szólításon összesen három rontás volt a 36 gyakorlatból. Hozzátette, a csapat felkészült, hiszen nagyon sokat edzőtáborozott az elmúlt időszakban.
Tomcsányi és Mészáros mind a hat szeren indul, Vecsernyés lólengésen, korláton és nyújtón. Kiss Balázs a korlát kivételével minden szeren versenyez, míg az újonc Bátori talajon, gyűrűn, ugráson és korláton szerepel.
A férfiak számára a törökországi Európa-bajnokságon csapatversenyben és szerenként hirdetnek eredményt. A csapatverseny selejtezőjében öt sportolóból négy mehet fel a szerre, és a három legjobb eredmény számít. A hatos döntőben öt tornászból három léphet a szerekhez, és mindhárom eredmény számít. A csapatverseny selejtezője egyben kvalifikáció a nyolcfős szerenkénti finálékba, ahova országonként két tornász juthat be.
“Csapatszinten nézegettük már a többiekkel, hogy kik lehetnek előttünk, nem voltunk még ilyen helyzetben, érdekes dolog így az esélylatolgatás” – nyilatkozta Vecsernyés Dávid, a nyújtó Európa-bajnoki bronzérmese. “Én külön néztem a nyújtón induló tornászokat, azt érzem, ha a tudásomnak megfelelően megcsinálom a gyakorlatomat, akkor a döntő meglesz ebben a mezőnyben” – tette hozzá.
A keddi pódiumedzés után Altorjai Sándor elmondta, a magyar versenyzők több kisebb hibát is ejtettek.
A világjárvány miatt szigorú szabályok vannak érvényben a verseny helyszínén. A tornászoknak és a küldöttségek tagjainak egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszteredménnyel kellett megérkezniük a helyszínére, ahol újabb teszt várt rájuk. Ha bárki pozitív eredményt produkál, egy kiürített kollégiumban különítik el.
A felnőtt Európa-bajnoksággal együtt a juniorok kontinensviadalát is megrendezik Mersinben. A 65 fős mezőnyben a magyar együttes Balázs Krisztián, Kovács Márton, Dobrovitz Ádám, Závory Szilárd, Molnár Botond összeállításban vesz részt. A magyar küldöttségből mindenki önkéntes nyilatkozatot töltött ki részvételi szándékával kapcsolatban, és a 18 év alattiaknál szülői hozzájárulás is szükséges volt. A junior csapat nem a legjobb összetételben szerepel a versenyen, mert Bátori Szabolcs a felnőttek között indul, két tornász szülei pedig nem írták alá a hozzájáruló nyilatkozatot.

A felnőtt Európa-bajnokság programja:
————————————
csütörtök: selejtezők 10.00 (magyarok 18.00)
szombat: csapatverseny, döntő 15.00
vasárnap: szerenkénti döntők 15.00

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!