Több éve alkot egy párt az egykori kiváló kézilabdázó, Mórocz Alexandra és a Szombathelyi Haladás labdarúgója, Jancsó András.

– Az idei karácsony nálunk a hagyományoknak megfelelően telik majd. Elsősorban a párommal és kiskutyánkkal töltöm el az időt. Persze a családban mindenkit meglátogatunk, hogy elfogyasszuk közösen a karácsonyi menüt (Persze amennyire a korlàtozások engedik…). Mivel már átestünk a koronavíruson, így talán kicsit bátrabban látogathatjuk meg nagyszüleinket is! A Haladástól megkaptuk a felkészülési programot, így az ünnepek alatt sem maradhat el a mozgás (Két mákosbejgli között😄). Aztán az ünnepek közötti időszak és az új év első pár napján még a pihenésé lesz a főszerep, de már interneten keresztül zajlanak majd a “közös” edzések a csapattal – tudtuk meg Jancsó Andrástól.

A zöld-fehérek középpályásától azt is megtudtuk, hogy január 4-én kezdik meg a felkészülést a tavaszi szezonra, az első tétmérkőzés január 27-én, a Pécs elleni Magyar Kupa összecsapás lesz.

Többfelé érdeklődtünk a megyében sportolóktól, hogy miként töltik az ünnepeket. 

A Répcelaki SE játékosának, Tamási Rolandnak mindenképpen különleges lesz az idei karácsony, hisz nemrég született kislányának ez lesz az első szent ünnepe. 

“A koronavírus-járvány miatti szünetet igyekeztem kihasználni, szerencsére minden apróbb sérülést sikerült kipihenni, de várom már a folytatást. A karácsonyt családi körben ünneplem majd, kislányunknak Annának ez lesz az első karácsonya. Halászlé biztosan szerepel majd az ünnepi menüben, valamint az is biztos, hogy a sport és a labdarúgás központi téma lesz a vacsoránál. A felkészülést még nem tudom mikor kezdjük, egyéni célom pedig az, hogy sérülésmentes és sikeres szezont fussak a csapattal tavasszal.”

A csöppség, és a büszke apuka!

A Csákánydoroszló KSE csatára, Lónai Ákos is szeretteivel ünnepel.

-Mennyire viselt meg az, hogy a koronavírus-járvány miatt sok mérkőzés/edzés kimaradt?

-Ákos: “Szerintem, mint minden más mozgást és sportot szerető embert hozzájuk hasonlóan engem is nagyon rosszul érint ez az egész korlátozás. Jó lenne, ha mielőbb vissza lehetne térni a pályára és meccseket játszani. Hiányzik a mindennapi mozgás is és maga a meccs hangulat is egyaránt.”

-Hogy ünnepled a karácsonyt?

-Ákos: “Szokásokhoz híven a szeretteimmel töltöm a karácsonyt.  Próbálunk a vírus a helyzet ellenére is több időt együtt tölteni azokkal, akik fontosak.”

-Mi az az étel (esetleg ital), amely az idei évben sem maradhat ki?

-Ákos: “Hát ha mindenképp választanom kellene a bejglit mondanám, mint hagyományos karácsonyi sütemény, illetve azért egy két korsó sör is biztosan lecsúszik az ünnepek alatt.”

-Megjelenik valamilyen formában a labdarúgás az ünnepek alkalmával is?

-Ákos: “Ebben az időszakban félre teszem kicsit a labdarúgást és egyéb dolgokra koncentrálok.”

-Mikor kezdődik a felkészülés a következő szezonra, mik az egyéni céljaid?

-Ákos: “Terveim szerint az ünnepek után neki állok egy kis futással rákészülni a következő szezonra. Mindenképp az egyik fő célom, hogy az erőnléti állapotom javuljon a szezon kezdetére. Az edzéseket várhatóan január elején, vagy közepén kezdjük.”

Lónai Ákos (balra) fitten szeretné elkezdeni a felkészülést.

Balogh Bence (játékos-edző) és csapata, a nádasdi brigád is boldogan várhatta az ünnepeket, hisz a gárda magabiztosan vezeti a II. osztály tabelláját a déli régióban.

-Mennyire viselt meg az, hogy a koronavírus-járvány miatt sok mérkőzés/edzés kimaradt?

-Bence: “Szerencsére mi időben le tudtuk játszani a mérkőzésinket, úgyhogy nem panaszkodhatom. Az edzésekkel azonban nem akartunk közvetlen az őszi szezon befejeztével leállni, ezt egy picit felülírta a járvány.”

-Hogy ünnepled a karácsonyt?

-Bence: “Az idei Karácsonyt is, mint az összes eddigit, a családdal/szűk családi körrel töltjük. A távolabbi rokonokkal, ismerősökkel való összejövetel úgy néz ki, hogy az idei évben sajnos meghiúsul az ismert egészségügyi helyzet miatt.”

-Mi az az étel (esetleg ital), amely az idei évben sem maradhat ki?

-Bence: “A kedvenc ünnepi menüm a rántott hal, majonézes krumplival- ez az idei évben sem fog kimaradni. Természetesen hatlapossal és (legalább -a szerk.) egy korsó sörrel lekísérem.”

-Megjelenik valamilyen formában a labdarúgás az ünnepek alkalmával is?

-Bence: “Fizikai formában nem jelenik meg, de természetesen a közös beszélgetések során, könyvet vagy épp cikket olvasva mindig előkerül a labdarúgás.”

-Mikor kezdődik a felkészülés a következő szezonra, mik az egyéni céljaid?

-Bence: “A felkészülés igazából jelenleg is zajlik, a srácoknak egyéni munka van kiadva a „holt” időszakra, hogy ne a nulláról kezdjük. A várható kezdés január 2. hetében fog megvalósulni. A célom a felnőtteknél az, hogy kihozzam a játékosokból a maximumot és megmaradjon ez a jó közösség, ami kialakulóban van. A gyermekeknél pedig, hogy megszeressék a focit és minél jobb alapokat kapjanak, amit majd a későbbi pályafutások során kamatoztatni tudnak.”

Remek szezont futott a Nádasd együttese.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!