A tokiói olimpiára tervezett karanténszabályok állíthatják döntés elé azokat az országúti kerékpárosokat, akik az ötkarikás játékok előtt a Tour de France-on vagy a női olasz körversenyen szerettek volna rajthoz állni. A cyclingnews szakportál kiemelte: a koronavírus-járvány miatt idénre halasztott olimpia előtt jelen állás szerint minden résztvevőre kéthetes kötelező karantén vár, márpedig a férfiak francia körversenye július 18-án zárul, a japán fővárosban pedig hat nappal később, július 24-én rendezik a mezőnyversenyt. A nők legrangosabb viadalának számító Giro Rosa július 11-én ér véget, épp 14 nappal a július 25-i olimpiai mezőnyverseny előtt. Korábbi elképzelések szerint a két, buborékban megrendezésre kerülő viadalon résztvevő bringásokra és stábtagokra rövidebb karantén várt volna a szigetországba érkezést követően. Amennyiben viszont mindenkire vonatkozni fog a kéthetes előírás a játékokon való szereplés előtt, úgy több kerékpárosnak is választania kell a körversenyek és az olimpiai részvétel között. Japánban vasárnap éjfél óta nem adnak ki vízumot a koronavírus új, a korábbi variánsoknál sokkal fertőzőbb törzsének felbukkanása miatt. A kelet-ázsiai országban eddig több mint 230 ezren fertőződtek meg a vírussal, a halálesetek száma pedig meghaladta a 3200-at. Az idén nyárra halasztott tokiói olimpiát a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között rendezik meg, majd augusztus 24-től szeptember 5-ig következik a paralimpia.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!