Az elsők között írta meg a Hungarysport – külföldi forrásokra hivatkozva – a hírt, hogy Boris Barac játékengedélyét a Falco csapata szerezte meg. Az információt maga a játékos ügynöke, Pero Dujmovic erősítette meg. A 206 centis, 28 esztendős, horvát kosaras (kiemelt képünkön) érkezését követően kiderült, hogy tulajdonképpen a sárga-feketékhez miért is igazolt?!

Sztrahinja Milosevics ugyanis felhagy a profi versenysporttal és szögre akasztja a cipőjét. Távozása december 31-én lett végleges, amit a klub hivatalos oldala is külön posztban közölt.

“Mint ismert, a rutinos játékos egy súlyos sérülés, valamint a járványhelyzet miatt félbeszakadt szezon után érkezett csapatunkhoz. Alapozás közben elszenvedett kellemetlen sérülése, valamint a karanténban eltöltött hosszú hetek után Braco úgy érezte, hogy már nem tud olyan szinten teljesíteni, amelyet saját magától elvár, és amellyel a csapatot olyan mértékben tudná segíteni, ahogy Ő azt szeretné. Ezért úgy döntött, hogy felhagy a profi sporttal, és kezdeményezte szerződése felbontását. A klub köszöni és nagyrabecsüli a játékos eddig elvégzett munkáját és profi hozzállását, valamint sok sikert kíván neki a civil élethez!” – írja a Falcokc.hu.

A friss szerzemény a kosárlabdázással a bosnyák Siroki csapatában kezdett foglalkozni, ez volt első profi csapata is. A több korosztályban is horvát utánpótlás-válogatott játékos évekig szerepelt csapataival az ABA Ligában. A 2017/2018-as szezonban a CEZ Nymburk színeiben (9,3 pont/mérkőzés; 3,5 lepattanó/mérkőzés) a kosárlabda Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába jutott. Utolsó két szezonjában a spanyol második ligás Palma csapatánál töltötte (8,8 pont/mérkőzés; 3,6 lepattanó/mérkőzés; 0,9 gólpassz/mérkőzés).

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!