Ígéretes összecsapásnak ígérkezett január első hétvégéjén megrendezett PDC Darts Világbajnokság döntője. A kérdés csupán az volt, hogy Gerwyn Price először vagy Gary Anderson harmadszor állhat fel a dobogó legfelsőbb fokára. Tekintve a játékosok formáját nagy csatára volt kilátás, azonban az élet teljesen más forgatókönyvet írt a résztvevők számára.

Az első két szetten igazságosan megosztoztak a döntő résztvevői. Laza “bemelegítő” körnek tekintették az első legeket, ez látszott a dobó és kiszálló átlagon is. Ezután Gerwyn Price robbantott és egymás után dobta a 180-at, be is zsebelte az újabb szettet. Annyira elkapta a ritmust, hogy zsinórban négy játékot húzott be, amihez Anderson csak asszisztálni tudott.

A korábbi skót világbajnok láthatóan nem találta a ritmust és csak megcsillantani tudta tudását, amiből ezen az estén csak ízelítőt adott. Igaz a walesi sportember keze is megremegett, hiszen 6 játszmanyilat is rontott, amit Anderson ki is használt. Ez a fellángolás azonban csak a szépítésre volt elegendő a pazar formában játszó Price ellen.

A statisztikai lap alapján minden tekintetben jobb volt az új világbajnok, aki 100 feletti átlaggal zárta az estét. Price ráadásul az első walesi dartsozó, aki megnyerte a PDC legrangosabb tornáját. Ezzel a világranglista harmadik helyezett versenyzője, mint friss győztese minden bizonnyal feljebb lép a világranglistán is.

PDC DARTS VILÁGBAJNOKSÁG

Döntő

Gary Anderson (Sco) – Gerwyn Price (Wal) 3-7
(2-3, 3-1, 1-3, 1-3, 1-3, 0-3, 3-2, 2-3, 3-2, 2-3)

Statisztika
180: 10 – 13
140+: 32 – 40
100+: 88 – 102
Kiszálló átlag: 26.87% – 45.61%
Átlag (3 nyíl): 94.25 – 100.08
Nyert legek száma: 18 – 26

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!