Gőzerővel készül a Szombathelyi Haladás a január végi tavaszi szezonkezdésre. Két játékos kivételével – akik engedélyt kaptak az első napon a távolmaradrásra, mindenki keményen rótta a köröket a pálya körül. A kapusoknak pedig Jakab Csaba vezényelt külön edzést. Köztük volt Rózsa Dániel is, akinek a neve összeolvadt már a vasi csapatéval.

A kapus november végén töltötte be a 36. életévét és az őszi idény során is bebizonyította, hogy nem véletlenül szeretik annyira a szurkolók. Igaz kisebb-nagyobb sérülések hátráltatták az idény során, de két alkalommal a nevével kezdődött a szombathelyi együttes összeállítása és a Siófok elleni győzelemből alaposan kivette a részét.

Az egykori válogatott kapussal készült interjúnkból kiderül, hogy mit jelent számára a Haladás és az is, hogy mennyire elégedett a csapat őszi idényével. Kitértünk a beszélgetés során arra is, hogy mi motiválja a munkában és rákérdeztünk, hogy milyen érzés számára a fiatalokkal dolgozni és hogy segíti őket a felnőtt csapatba való beilleszkedésük alkalmával?!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!