Rendkívül rövid feélkészülési időszak közepén jár a Szombathelyi Haladás. A labdarúgók már az ünnepek alatt is egyéni terv alapján hangoltak a másodosztályú bajnokság folytatására, január 4-től pedig megkezdődött a közös munka is. Az alapozást követő napokban sor került az első sajtótájékoztatóra is, ahol egy új érkezőt jelentett be a klub vezetése, valamint négy fiatal játékos csatlakozott a felnőttekhez.

Távozott Szombathelyről Tóth Barna, aki Ajkán folytatja a pályafutását, míg Illés Benve egy féléves időszakot követően tért issza Dorogról. A keret összetétele mellett nőtt a szakmai stáb létszáma is, hiszen Csejtey Gábor személyében új masszőrük van a zöld-fehéreknek. Érkezésével így két főssé bővült – Orbán Gergővel alkotta csapat.

A január végén folytatódó bajnokságra készülő Haladás számára ez a hét már a taktikai elemek gyakorlásával telt. Hogy felkészülten léphessen pályára Mátyus János együttese éles körülmények közötött, szombaton két edzőmérkőzést is vívnak a vasi labdarúgók. Először 11 órakor a Siófok, majd 16:30-tól a Puskás Akadémia vendégeként bizonyíthatnak a szombathelyiek.

Szerencsére a nagyobb betegségek elkerülték a csapatot, de kisebb sérülések miatt hagyott ki edzést Tóth Dávid, Csilus Tamás és Mocsi Attila is, míg Bosnjak Predrag a pravoszláv karácsony miatt hétfőn érkezett vissza. A szélső védő kihagyja a hétvégi összecsapásokat is, hiszen október 9-én, a Zalaegerszeg elleni barátságos találkozón kiállították és négy edzőmeccsre szóló eltiltást kapott.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!