Nem sok ideje maradt a pihenésre a Haladás VSE élvonalbeli futsal együttesnek. Juan Ramon Calvo Rodriguez együttese Budaörsre látogatott pénteken, hogy a 16. forduló párosítására sor kerülhessen. A vasi alakulat délutáni havazásban kelt útra, szerencsésen megérkezve az Aramis SE Futsal Csarnokában, ahol sok győztes mérkőzést jegyezhettek korábban.

Ezúttal a három vesztes mérkőzését szerette volna javítani a házigazda, pechjére a liga legerősebb keretével érkező Halival kellett birokra kelni. Eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet is ez a tervük a fővárosi játékosoknak. Határozottan védekeztek és próbáltak gyors ellenakciókat vezetni. Ezeket azonban a vendég hátvédek jól szűrték vagy Gyimesi kapus állt jókor, jó helyen.

Aztán az ismerkedés perceig követően felpörögtek az események. Egy ígéretes akciót követően pedig a vezetést is megszerezték a vendégek. A fiatal Kovács – aki legutóbbi mérkőzésen is bizonyított már – lövésével épp a berobbanó Gerencsért találta meg, aki Vámosi Marcell kapus hathatós segítségét is igénybe véve nem hibázott közelről. A játék képe viszont ezután sem változott.

Jól tartotta magát az Aramis és a biztos védekezését nem adta fel, közben az ellenakciók szervezését is előtérbe helyezte. A Haladás viszont nem kockáztatott feleslegesen és bár tetszetős akciókat vezettek, újabb gólt az első félidőben már nem szereztek. A térfélcserét követően már bátrabban léptek fel a fővárosi játékosok, ezzel megnyitva a helyet a kontrákra berendezkedő vendégek számára.

A játékrész közepén aztán érett a gól és Dróth villanása növelte is a vasi előnyt. Sipos Gergő egy szép ellentámadás végén próbált társa elé tálalni, de Harnisch Ákos a büntetőterületen belül buktatta a Hali fiatal játékosát. A megítélt hatméterest Dróth kíméletlen erővel a kapu bal oldalába bombázta – esélyt sem hagyva a házigazdák hálóőrének.

Ezután még inkább feltolta védekezésének vonalát az Aramis, de a vasi retesz kiválóan zárt. Sem pontrúgásból, sem akcióból nem sikerült ezen az estén mattolni Gyimesit. A mérkőzés egészét nézve egy rendkívül szimpatikusan játszó és helyenként szívós ellenfelet sikerült legyőznie a Haladásnak és továbbra is őrzi a szezonban a veretlenségét.

Aramis SE – Haladás VSE 0-2 (0-1)

Haladás: Gyimesi – Nagy K., Horváth P., Dávid R., Dróth Z.
Csere: Homlok – Kovács M., Darrieer, Hajmási M., M. Simic, Sipos G., Papp Zs., Gerencsér A., Vidák B.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerző: Gerencsér, Dróth

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!